A főpolgármester sikernek tartja, hogy a BKV-nál és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél létrejött a bérmegállapodás. 

Fotó: mti, archív, illusztráció

Tarlós István az M1 aktuális csatorna műsorában köszönetet mondott a BKV két meghatározó szakszervezeti vezetőjének és a BKV dolgozóinak azért, hogy sikerült elkerülni a sztrájkot.
    
Az FKF-nél is létrejött korábban egy ilyen megállapodás a szakszervezetekkel – tette hozzá.
    
A főpolgármester szerint most a megállapodásokkal „egy igazságtalanságot” el tudtak kerülni a főváros két meghatározó cégénél. Ugyanakkor – mint mondta – az Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozón „szóba fog kerülni”, hogy az önkormányzatoknál már körülbelül tíz éve nem volt általános béremelés a cégek dolgozói, a köztisztviselők, a közalkalmazottak körében. Ez a „direkt állami cégeknél” megtörtént a közelmúltban, és „nem csekély feszültséget eredményezett” az önkormányzati cégek dolgozói körében – mutatott rá.
    
Tarlós István azt közölte, ennek megoldására szeretnének „valamilyen forrást (…) kieszközölni”, mert az önkormányzatok forrásai „inkább mérséklődtek, apadtak” az utóbbi időben a különböző központi intézkedések következtében.  
    
A főpolgármester elmondta azt is, hogy az FKF-nél történt belső ellenőri jelentés „sötét ügyekről” nem tesz említést.

MTI