Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Szarka Gábor
Hirdetés

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja a Demokratának elmondta, mind a felvételi eljárás, mind az őszi tanévkezdés sikeresen és zökkenőmentesen zajlott. Az intézmény továbbra is nagyon népszerű, amit az is bizonyít, hogy óriási túljelentkezés volt a meghirdetett szakokra, ráadásul a felvételizők jelentős része az első helyen jelölte meg az SZFE-t. A túljelentkezés a színész szakokon bizonyult a legmagasabbnak (hússzoros), de intézményi szinten is többszörös volt, mivel nagyon népszerűek a mozgóképes szakok is. Ősszel így százharminc új diák kezdte meg tanulmányait az SZFE-n, ismét beindult a pezsgő egyetemi élet.

Jelentős technikai és infrastrukturális beruházásokat is végrehajtottak, amelyek a hallgatók szakmai fejlődését szolgálják.

– Az SZFE-n az intézmény több mint 150 éves történetének legnagyobb megújulási és fejlesztési folyamata ment végbe. Az előző vezetés által méltatlanul elhanyagolt ingatlanokat felújítottuk, a mozgóképes képzések magas színvonalú stúdiókkal és tantermekkel felszerelt, új oktatási helyszínen indultak el – mondta Szarka Gábor.

Több száz millió forint értékben szereztek be modern film- és színháztechnikai eszközöket, amelyek révén az SZFE az elkövetkező években Európa egyik legjobban felszerelt és legszínvonalasabb színházi és mozgóképes felsőoktatási intézményévé válik. A magas szintű háttérnek köszönhetően a hallgatóknak és az oktatóknak csak a tanulmányaikkal és képzéseikkel kell foglalkozniuk.

Korábban írtuk

Amikor az átadás-átvételről kérdeztük a kancellárt, megjegyezte, minden tekintetben olyan lepusztult állapotban volt az egyetem, hogy gyakorlatilag nem volt mit átvenni, így a modellváltás lényegében a szakadék széléről rántotta vissza az intézményt.

– A gazdálkodás, az adminisztráció, az infrastruktúra mind-mind siralmas helyzetben, lényegében működésképtelen állapotban volt. 2021 őszére nemcsak az utóbbi újult meg teljesen, hanem az egyetemi adminisztrációt és a pénzügyi hátteret is rendbe tettük. Jellemző szimbóluma volt a megörökölt állapotnak, hogy az egyetem irattára kukazsákokban hevert egy dohos raktárban. A tanévkezdésre minden tervezett felújítást sikerült elvégezni; most még néhány professzionális filmes technikai eszköz beszerzése folyik mintegy százmillió forint értékben.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Somossy Barbara

A modellváltó SZFE nyolc hónap alatt egy normál ritmusban működő egyetem ötéves fejlesztési programját hajtotta végre, amelynek összértéke meghaladta az egymilliárd forintot. Ennek köszönhetően az egyetem működése a tervek szerint halad: már megalakult az új szenátus, a hallgatói önkormányzat és az üzemi tanács is. Az egyetem hosszú távú pénzügyi helyzete stabil, mivel az alapítvány nemrég kötötte meg a következő évekre vonatkozó finanszírozási szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Szarka Gábor elismeri, nagyobb költségvetésből jobban lehet fejlődni, viszont szerinte a korábbi alacsonyabb összegű büdzsé sem lehet hivatkozási alap az ingatlanok és az adminisztráció ilyen mértékű lepusztultságára. A hallgatókkal folytatott beszélgetések során sokan jelezték, hogy szívesen folytatják tanulmányaikat, hiszen egy minden szempontból megújult, korszerű intézményben szerezhetnek diplomát. A kancellár beszélt a jövő terveiről is: erősítik a tehetséggondozást, és kiépítik a kapcsolatot a piaccal is, hogy amikor a végzett hallgatók kikerülnek az egyetem falai közül, minél sikeresebben kezdhessék meg pályafutásukat. Az SZFE által működtetett Uránia Nemzeti Filmszínházban nemrég rendeztek be a hallgatói életet erősítő közösségi tereket, ahol a diákok három helyszínen tudnak majd színdarabot próbálni, filmeket megtekinteni, illetve különféle találkozókat tartani. 2030-ra az SZFE-t Közép-Európa vezető, folyamatosan fejlődő, mértékadó művészeti egyetemévé kívánják tenni. Hosszú távú terv, hogy a most több helyszínen zajló képzés 2026-tól egy egységes campuson folytatódjon.

Somossy Barbara a filmrendező-mesterképzés elsőéves hallgatója. Már most komoly filmes sikert könyvelhet el. Felvételi vizsgafilmje ugyanis a 17. Göcseji Filmszemlén elnyerte a fődíjat. Somossy Barbara, akinek gyerekkori álma a filmrendezés, a Demokratának elmondta, az elismerést osztályfőnökének, Koltai Lajosnak köszönheti, aki mindenben a segítségére volt.

– Koltai Lajos számomra egy legenda, a hazai filmtörténet ikonja. Amikor megtudtam, hogy az idei tanévben filmrendezői osztályt indít, azonnal beadtam a jelentkezésem – mondja.

– Hihetetlenül alaposan tanít, és rendkívül intenzív órarendet állított össze, amelynek része többek között a forgatókönyvírás, a dramaturgia, a filmtörténet, az operatőri és a vágási gyakorlat. De nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat kapunk tőle, bármilyen kérdéssel fordulhatunk hozzá, bármikor felhívhatjuk.

A filmrendezői és az operatőri szakon is nyolc-nyolc hallgató tanul. A képzés során a rendezők és operatőrök alkotópárosként működnek együtt, ami szerinte azért előnyös, mert a rendezők így biztosan megtalálják azt az operatőrt, akivel emberileg és szakmailag is egy hullámhosszon vannak, és akivel majd a diplomafilmet közösen elkészítik. Ezzel kapcsolatban elárulja, Koltai Lajos célja, hogy néhány diplomamunkát mozifilmmé fejlesszenek. Mint megtudjuk, még alig több mint egy hónapja tart a tanév, de már folyamatosan forgatnak, készülnek a decemberi első vizsgafilmjükre. Somossy Barbara hozzáteszi, azzal a típusú kamerával is van lehetőségük dolgozni, amellyel a James Bond-filmeket forgatták. Mint mondja, minden eszköz adott számukra, csak a kreativitás, a fantázia és a tehetség szab határt.

Kérdésünkre, hogy tapasztal-e bármilyen hátrányt, amely összefüggésbe hozható az SZFE átalakításával, azt feleli, egyáltalán nem, sőt a légkör egyszerre baráti és családias.

– A hallgatói közösség összetartó, a tanórákon és gyakorlatokon kívül is sokat vagyunk együtt. Nincs hiányzás, mindenki lelkes és nagyon komolyan veszi a tanulmányokat. A tanárok nyitottak, bármelyik órára beülhetünk, ha szeretnénk magunkat egy-egy területen továbbképezni. A hazai film- és színháztörténet meghatározó, legendás alakjai tanultak itt. A tanárok ezt a felbecsülhetetlen szellemi örökséget adják át nekünk.

Végezetül elárulja, soha nem gondolt arra, hogy autodidakta módon sajátítsa el a hivatást, mert amit a mesterektől az SZFE-n magukba tudunk szívni, arra sehol máshol nem lehet szert tenni.