Sikkasztást gyanít a csepeli polgármester
A fideszes polgármester szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: vizsgáltatni szeretné, hogy miért jegyeztetett be az alapítvány 8 millió eurós jelzálogot két sportlétesítményre, jogszerűek-e a kuratórium tagjai közötti összefonódások, illetve jogosan próbálta-e az alapítvány módosíttatni az alapítványi célt.
Németh Szilárd közölte: az ügy 2005-re vezethető vissza, amikor Podolák György szocialista országgyűlési képviselő „átjátszotta az alapítói jogokat az offshore hátterű”, az Indotek csoporthoz tartózó, Cs.sziget Invest Befektető és Termelő Kft.-nek. Hozzátette, hogy az alapítvány ötfős kuratóriumában négyen a céghez köthetőek, ami álláspontja szerint jogszabályba ütközik.
A polgármester utalt arra, hogy az alapítvány két sportlétesítményre 8 millió eurónyi jelzálogot és vételi jogot jegyeztetett be a CIB Bank Zrt. javára. Mint mondta, a pénznek nincs nyoma, az alapítványnak gondot okoz a közüzemi díjak rendezése, az infrastruktúra katasztrofális, az egyesületek pedig magukat finanszírozzák.
A kerület vezetője kitért arra is, hogy az alapítvány megpróbálta módosíttatni az alapítványi célt, szerették volna azt kiegészíteni a sportlétesítmények bérbeadásával és egyéb hasznosításával. Ez végül meghiúsult, de Németh Szilárd megfogalmazása szerint „a napnál világosabb, hogy értékesíteni akarták az ingatlanvagyont”.
A csepeli polgármester elmondta, hogy 2011 februárjában átfogó ügyészi vizsgálatot kért az említett ügyekben, de ezek kimeneteléről még nem tud. A mostani feljelentés kapcsán azt várja a legfőbb ügyésztől: vizsgálja meg, hogy az alapítvány hogyan gazdálkodott a vagyonnal, történt-e sikkasztás, illetve hűtlen kezelés. Emellett azt is kéri, hogy zárják ki a vizsgálatból a csepeli rendőrkapitányságot és a kerületi ügyészséget összeférhetetlenség miatt, nehogy a napi kapcsolatok befolyásolják a nyomozást.
A Csepel SC Alapítványt 1991-ben hozták létre a Csepel Művek jogutódjai, hogy a gyár volt dolgozóinak és azok családjának a sportolási lehetőséget, valamint a Csepel SC mint egyesület működését biztosítsák.
(MTI)