A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói magas fokú hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot, hiszen nemcsak egyéni karriert keresnek, hanem efölé helyezik a köz szolgálatát, a közösség érdekét – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, az NKE tanévnyitó ünnepségén.

Patyi András, az egyetem rektora elmondta: idén több mint 1800 hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem rendészeti, hadtudományi és honvédtiszti, nemzetbiztonsági, nemzetközi és európai tanulmányok, valamint államtudományi képzésein.

Simicskó István miniszter szerint az, hogy ennyien választották a köz szolgálatát, azt bizonyítja, van értelme dolgozni, küzdeni, és nem lehet feladni a hazába vetett hitet.

MTI

Fotó: Demokrata