👶👧👦 Gyermeknap – A mai nap igazán a gyermekeké, akik értelmet adnak életünknek, a gyermek a legnagyobb kincs!

Posted by Simicskó István on Saturday, May 29, 2021
Hirdetés

Simicskó István, aki egyben Újbuda országgyűlési képviselője, azt írta: édesapaként, férjként, politikusként és kormánypárti frakcióvezetőként minden erejével arra törekszik, hogy a legfiatalabb nemzedék biztonságban és nyugalomban élhessen.

Hangsúlyozta, az elmúlt 10 évben a kormány világszinten is egyedülálló családtámogatási rendszerének köszönhetően lehetővé vált, hogy a családok megerősödjenek, és így stabil környezetben élhessenek a magyar gyermekek.

Az otthonok támogatása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a fiatalok nevelésére is – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra: a XXI. század folyamatosan bővülő ismeretei mellett a gyermekek akkor válhatnak igazán kiegyensúlyozott felnőtté, ha nemcsak tudásuk gyarapszik, de érzelmileg is fejlődhetnek. Ez a szülők és az oktató-nevelő intézmények együttműködésével valósulhat meg.

Korábban írtuk

Fontosnak nevezte, hogy a családok a legfiatalabbaknak átadják azokat az alapvető értékeket, amelyek majd segítik őket a világ kihívásaival szemben, hozzátéve, ugyanakkor a pedagógusok is nélkülözhetetlen készségekkel gazdagíthatják a gyermekeket.

Magyarországon kiváló szakemberek segítik a fiatalok oktatását, akik még a járvány alatt is példás helytállásról tettek tanúbizonyságot, s bár az elmúlt időszak mind a szülőket, mind a pedagógusokat sok kihívás elé állította, bebizonyosodott, hogy a fiatalok képzése jó kezekben van – írta Simicskó István.

Jelezte: továbbra is azon kell munkálkodni, hogy a gyermekeknek „szilárd alapokon nyugvó jövőt építsünk”, ez nemcsak a fiatalok, hanem a nemzet gyarapodásának biztosítéka is.