Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Sneider Tamás úgy vélekedett, Magyarország az elmúlt tíz évben nem teljesített jól, minden statisztikai mutató alapján az unió legszegényebb országává vált, mindössze Bulgáriát előzi meg ebben a sajátos rangsorban, de „vélhetően már nem sokáig”.

Május 26-án nagyon fontos, hogyan szavaznak majd az emberek, hiszen az ország fejlődéséről voksolnak. Ez a fejlődés vagy az Európai Unión belül valósul meg, vagy „egy új Szovjetunióban”, hiszen Orbán Viktor külpolitikája egyre inkább keletre „taszítja” Magyarországot – mondta az ellenzéki politikus.

Úgy fogalmazott: az, hogy az ország ilyen gyorsan leszakadt Nyugat-Európától, annak köszönhető, hogy „elképzelhetetlenül korrupt rendszer jött létre”. Az unió „az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunkkal segítségünkre lehet” a korrupció mértékének csökkentésében, meggátolhatja az uniós pénzek ellopását; ha ez sikerül, újból elindulhat egy felzárkózási folyamat – jegyezte meg.

A Jobbik álláspontja szerint nem szabad bevándorlással megoldani a kivándorlás problémáját, „a Fidesz igen sok migránst, gazdasági bevándorlót telepített be”, tömegével érkeznek és érkeztek a kínaiak, a mongolok, az ukránok és mások a magyar munkavállalók helyére. A Fidesz eddig 86 ezer embert fogadott be az országba – mondta, hozzátéve: a Jobbik a kivándorlás megakadályozását helyezi előtérbe.

Jakab Péter országgyűlési frakcióvezető-helyettes a sajtótájékoztatón azt mondta, a Jobbik nem óriásplakátokkal kampányol az Állami Számvevőszék milliárdos büntetése miatt, „nem pénzzel, plakátokkal verjük meg a Fideszt, hanem lábbal”: a párt politikusai járják az országot, és élő szóban mondják el, hogy mi a május 26-i EP-választás tétje.