Fotó: facebook.com (Informátor)
Szocialista politikusok – Horváth Csaba, Gajda Péter és Molnár Zsolt – egyeztetnek Gyurcsány Ferenccel a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén
Hirdetés

Kétszázmillió forint: a mostani juttatásokkal számolva is ennyibe kerül ebben az önkormányzati ciklusban az adófizetőknek, hogy Karácsony Gergely az eddigi háromról ötre emelte a helyettesei számát, megnövelte azok fizetését és költségtérítését is.

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén a képviselők főpolgármester-helyettessé választották Gy. Németh Erzsébetet (DK), Tüttő Katát (MSZP), Dorosz Dávidot (Párbeszéd), Kiss Ambrust (párton kívüli) és Kerpel-Fronius Gábort (Momentum), vagyis az ellenzéki szivárványkoalíció majdnem minden pártja „delegálhat” valakit. 

Az öt új helyettes fejenként nagyjából kétszázezer forinttal keres majd többet, mint az eddigi főpolgármester-helyettesek, ráadásul magasabb költségtérítést is kaphatnak.

Mint az Origo írja, a törvény szerint a főpolgármester-helyettesek illetményét a főpolgármesteri illetmény 70-90 százalékában lehet megállapítani, Karácsony pedig – szakítva elődje, Tarlós István gyakorlatával – a lehető legmagasabb összegre tett javaslatot: helyettesei havi 1.166.700 forintot keresnek, emellé pedig 175 ezer forint költségtérítés is jár.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Magyar György

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kiszámolta, mindezek alapján a juttatások a most felállt testület vezetőinél összesen évente közel elérik a 100 millió forintot, szemben a Tarlós-éra 58 milliós tételével.

Nem számítva az egyéb juttatásokat (gépjárműhasználat, telefon és így tovább) ez a budapestieknek öt év alatt jó 200 millió forintnyi többletkiadást jelent majd.

A Gyurcsány–Bajnai-korszak több ismert alakja is visszatér a politikába. Draskovics Tibor – aki volt egyebek mellett pénzügyminiszter, illetve az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője is – a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. igazgatósági tagja lett. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatótanácsába bekerült Tordai Csaba alkotmányjogász, a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány államtitkára, az Átlátszó nevű ellenzéki portál alapítója és Kolber István, a Gyurcsány-kormány egykori fejlesztési minisztere. A fővárosi vagyonkezelőnél ugyancsak bekerült a felügyelőbizottságba Bodnár Zoltán, aki a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt 2014-es főpolgármester-jelöltje volt.

A Fővárosi Csatornázási Művek vezetőségének mások mellett Atkári János, Demszky Gábor egykori helyettese, Józsa István volt MSZP-s képviselő, valamint a közismerten ellenzéki Magyar György ügyvéd is a tagja lett.

Érdekesség, hogy a BKK igazgatóságában helyet kapott Körömi Attila is, aki kacskaringós politikai pályája során volt már a Jobbik és a Fidesz képviselője is, legutóbb pedig a Momentum színeiben indult Pécsett. A Budapesti Közlekedési Zrt. felügyelőbizottságába pedig bekerült Katona Tamás, aki korábban, a szocialista kormányok idején a Pénzügyminisztérium államtitkára volt, illetve 2014 szeptemberétől két éven át az MSZP pártigazgatója.