Soltész Miklós kiemelte: az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP-re szavazók elutasítják azt, hogy Magyarország belekeveredjen a háborúba. Az ellenzék azt „sugallja, állítja”, hogy fegyveres módon, akár katonákkal vagy fegyverszállításokkal részt kell venni a háborúban – mondta.

Hirdetés

„Látjuk a sok szenvedést, a gyerekeket, felnőtt lányokat és asszonyokat, akiknek a férfi hozzátartozóik otthon kellett maradjanak, a háború részeivé váltak” – így fogalmazott a menekültek ellátására kijelölt csarnok épületében.

Az államtitkár a népszavazásról beszélve azt mondta, hogy Magyarországon a gyermekeket olyan ideológiák veszélyeztetik, amelyek ellen képtelenek védekezni. Ezért arra kérte a szavazókat, hogy négy nemmel támogassák a törvényt a 18 év alattiak megvédéséről az életidegen ideológiákkal szemben.

„Ezeket az ideológiákat messziről kívánják ránk erőltetni, az egész rövid ideig fog tartani, de a lelkekben hatalmas pusztítást fog végezni” – fogalmazott. A lengyel újságírókkal való találkozásról elmondta, hogy a védekezésről, a családok támogatásáról szerzett tapasztalataikat osztották meg.

Korábban írtuk

A két nemzet között ugyan nézetkülönbségek vannak, összességében azonban a lengyelek és a magyarok ugyanúgy békességet szeretnének és az emberéletek mentését fontosnak tartják – hangsúlyozta.

Magyarország egyértelmű érdeke, hogy ne keveredjen bele a háborúba, ezért nem viszünk sem fegyvert, sem katonát, és a fegyverszállítmányokat sem engedjük át az országon – szögezte le, arra is kitérve: megértik, ha a lengyelek ezt másképp gondolják.

Soltész Miklós számít arra, hogy a különféle álláspontok hosszabb távon nem befolyásolják a négy visegrádi ország együttműködését, „fantasztikus kapcsolatrendszerét”.