Fotó: MTI/Illyés Tibor
A felújított budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom 2020. október 11-én
Hirdetés

Soltész Miklós a budaörsi Nepomuki Szent János Plébániatemplom felújításának ünnepén arról beszélt, a helyi németség az unokáinak is építtette a templomot, ami azt jelentette, hogy itt akarnak maradni, itt képzelik el a jövőjüket.

Azt hangoztatta, háromszáz évvel ezelőtt Magyarországra települt egy olyan nemzetiség, amelyik szorgalmával, becsületével és igényességével gazdagította a nemzetet. A templomfelújításoknál talán a legfontosabb a hit továbbadása és megerősítése – fűzte hozzá az államtitkár.

Arról is beszélt, hogy a kormány tevékenységének is köszönhetően az elmúlt tíz évben javult a gyermekvállalási kedv, az ezt mutató arányszám 1,25-ről 1,53-ra emelkedett, továbbá 80 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, 27 százalékkal kevesebb a válás, és 36 százalékkal csökkent az abortuszok száma is.

Hozzátette, mindez nem más, mint az értékek mentése, és Magyarországon a lakosság 80 százaléka értéknek tartja a kereszténységet, még akkor is, ha nem hívő. Csenger-Zalán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, különlegesnek számít a mai Európában, hogy megújulnak egyházi intézmények, hitéleti közösségi terek, hiszen Európa-szerte a templomokat inkább bezárják.

Korábban írtuk

A kormánypárti képviselő azt hangoztatta, hogy erős nemzet csak erős közösségekre épülhet, a közösségekhez pedig tudás és hit kell. A megújult katolikus templomot és a híveket Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke áldotta meg.