Hirdetés

Dunai Mónika (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy Karácsony Gergely tanácsadója volt a Gyurcsány-kormánynak, ám erről a jelenlegi főpolgármester „nem szívesen beszél”. Szerinte Karácsony folyamatosan hazudik a múltjával kapcsolatban.

A képviselő arra volt kíváncsi, van-e ennek valamilyen írásos nyoma? Vajon csak a pénzt tette zsebre vagy érdemi munkát is végzett Karácsony tanácsadóként?

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára azt felelte: Karácsony Gergely havi 350 ezer forintot kapott tanácsadói díjként a Gyurcsány-kormány alatt, amikor a minimálbér nagyjából 50 ezer forint volt.

Írásbeli teljesítésnek nincs nyoma – mondta -, vagyis a főnökét kell megkérdezni, „az akkorit, vagyis Gyurcsány Ferencet és a mostanit, Gyurcsány Ferencet”.

Korábban írtuk

Emlékeztetett: Karácsony Gergely ekkor a Corvinus Egyetemen is tanított és a Mediánnál is dolgozott. „Végig lébecolt egy évtizedet, és most látjuk, hogy Budapesten is főpolgármesterként mit tesz” – fogalmazott.