Fotó: MTI/Mónus Márton
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond az önkéntesek világnapja alkalmából Budapesten, az Akvárium Klubban tartott ünnepségen 2021. december 3-án
Hirdetés

Soltész Miklós – aki a Karitatív Tanács elnöke is – a WHC Csoport és a Magyar Vöröskereszt rendezvényén emlékeztetett: idén 140 éves a Magyar Vöröskereszt és 100 éves a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Az államtitkár hozzátette: nem véletlen, hogy a Karitatív Tanácsnak több mint húsz éve, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak pedig mintegy tíz éve tagja a vöröskereszt.

Felidézte: a vöröskereszt égisze alatt a világ 192 országában mintegy 15 millió önkéntes és hivatásos dolgozik, Magyarországon minden megyében és rengeteg településen vannak jelen. Hozzátette: ezért döntött úgy a kormány néhány éve, hogy az Európai Unióban is egyedülálló támogatási rendszeren keresztül segítséget nyújt a vöröskeresztnek és öt másik karitatív szervezetnek. Ennek nyomán a vöröskereszt 650 millió forintból, 11 helyszínen tud fejleszteni, újított fel vagy újít fel négyezer négyzetméter területet, vásárol számítógépeket, segítőeszközöket és gépjárműveket, hogy hatékonyabban tudja végezni munkáját.

Az államtitkár méltatta a vöröskeresztnek a rászorultakért, elesettekért, és az egész nemzetért végzett munkáját és kiemelte, mennyire fontos volt és most is az a koronavírus-járvány alatti tevékenysége. Mint mondta, a kezdetekben a zárások miatt egészen más jellegű munkát kellett végezniük, mint most, amikor nyitottabb az ország, de a vöröskereszt – a karitatív szervezetek többségéhez hasonlóan – rugalmasan tudott ezekhez alkalmazkodni.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nemcsak a rászorulók és elesettek ellátásában, de a véradás-szervezésben és a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő, a köztársasági elnök és felesége által életre hívott Regőczi Alapítvány munkájában is azonnal szerepet vállalt a Magyar Vöröskereszt.

Az ünnepségen – ahol a kiemelkedő munkát végző önkénteseket ismerték el – Soltész Miklós azt emelte ki, hogy a legnagyobb érték az ember, ezért nagyon fontos, amikor valaki másoknak segít, adja a szeretetét és az idejét is. Soltész Miklós az ünnepségen megköszönte az önkéntesek munkáját.

Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt, Európában másodikként, 134 éve indult a mentés Magyarországon, önkéntes mentőegyesületekkel és ez is azt mutatja, mennyire fontos az önkéntesség a mentésben, és talán soha nem volt olyan fontos, mint az elmúlt két évben.

Mint mondta, az elmúlt időszakban az 1,2 millió mentési feladaton túl 1,7 mintavételt végeztek, 500 ezer embert ellenőriztek a határoknál és 300 ezret szállítottak kórházba fertőzéssel vagy annak gyanújával. Ezt csak az önkéntesek segítségével tudtuk megtenni – jegyezte meg, hozzátéve, a mentőszolgálatnál dolgozó vöröskeresztes önkéntesek bajtársak lettek, akik ugyanazért a célért, a magyar betegekért dolgoznak.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója arról beszélt, a vöröskereszt alapelve az önkéntesség, az önkéntesek világnapján pedig erről emlékeznek meg és köszönik meg az önkéntesek munkáját. Hozzátette: az önkéntesség olyan belső értéket mutat, ami nagyon fontos a nehéz időkben.

Kifejtette: hisz abban, hogy összefogva a Karitatív Tanács tagjaival, az állami intézményekkel – mint a mentőszolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vagy az Országos Vérellátó Szolgálat -, szélesebb körű segítséget tudnak nyújtani a magyar lakosságnak.

Berta Péter, a rendezvényt támogató, HR-szolgáltatással foglalkozó WHC Csoport ügyvezetője elmondta: a járványhelyzet rámutatott, milyen nagy szükség van arra az önzetlen segítségnyújtásra, és köszönetet mondott az önkénteseknek, akik kapcsolatban állnak az emberekkel és segítik őket a bajban.

Mint mondta, HR-szolgáltató cégként ők is emberekkel dolgoznak és amikor a vöröskereszt kampányt indított önkéntesek toborzására, örömmel ajánlották fel toborzási csatornáikat és teszik ezt a jövőben is, ha szükség lesz rá.

December 5-e az önkéntesek világnapja, amelynek megtartását az ENSZ közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba.

Korábban írtuk