Soros György háborúja
Voltaképpen érthető, hogy Soros György azt követeli az Európai Unió vezetőitől, büntessék meg Magyarországot és Lengyelországot, amiért megvétózták a jogállamisági kitétel miatt a következő hét évre szóló költségvetést és a gigászi közös hitelfelvételt. Legújabb, a Project Syndicate című portálon közzétett támadására Orbán Viktor miniszterelnök méltó választ adott.
Soros úgy érezheti magát, mint a mesebeli holló, akinek a csőréből kiénekelték a sajtot, noha már a magáénak tudta. Elvégre az utóbbi 36 évben nem kímélt pénzt, időt és áskálódásra fordított energiát, hogy átvegye az irányítást Magyarország fölött. Viharos kapcsolatunk a milliárdossal a nyolcvanas években kezdődött.
Magyarország-laboratórium
Soros valamikor a nyolcvanas évek elején jutott arra a következtetésre, hogy eljött az ideje a valóságban is kipróbálni példaképe, Karl Popper osztrák származású angol filozófus utópiáját a nyitott társadalomról. A kísérlet terepéül Magyarországot választotta: 1984-ben itt indította útjára az első Nyílt Társadalom Alapítványt azzal a deklarált céllal, hogy felkészítse az országot a nyílt társadalommá válásra.
Az alapítvány működtetőjének elsősorban a hálózatépítés volt a feladata, megtalálni azokat az embereket a kultúra, a tudományos élet, a sajtó, valamint a gazdasági élet területén, akik később egy új elit tagjai lehetnek. Ösztöndíjakkal, publikálási és utazási lehetőségekkel sok fiatalt is maguk köré gyűjtöttek az alapítványi emberek, bízva abban, hogy az ifjú tehetségek gondolkodását sikerül átgyúrni saját céljaiknak megfelelően. Ez persze nem mindig sikerült, noha a szovjet megszállás alatt élő országban a nyílt társadalom addig nyilvánosságra került eszméi nagyon vonzónak tűntek. A kudarcosnak bizonyuló átnevelés legmarkánsabb példája éppen Orbán Viktor lett.
Soros, hogy megszilárdítsa befolyását, Magyarországra telepítette a CEU-t, azaz a Közép-európai Egyetemet, amely egyfajta kifizetőhelyként rendszeres jövedelemhez juttatta és juttatja ma is a baloldali értelmiségieket.
A magyarországi hálózatépítés rendkívül sikeres lett Soros visszaemlékezése szerint. Olyannyira, hogy a milliárdos további 32 országban építette ki magyarországi mintára a szervezeteit, ötmilliárd dollárt fordítva a célra. Mint e hőskorra emlékezve meg is állapította, e hálózatoknak köszönhetően a kilencvenes években Közép- és Kelet-Európa számos országában került hatalomra neki tetsző kormány, amely nem állt ellen a nyugati kereskedelmi és pénztőke behatolásának, valamint támogatta a neki és köreinek kedvező privatizációt. Így voltaképpen jogosan mondhatta akkoriban, hogy a volt szovjet birodalom államait immár nyugodtan lehet Soros-birodalomnak nevezni.
A Kék Szalag rendje
A hálózatépítésre fordított milliárdok bőven megtérültek, a megtérülés módját pedig szintén Magyarországon tesztelte le az üzletember. Csak egy-két év kellett hozzá, hogy a Soros-keltetőben nevelkedett, később főként az SZDSZ-ben politizáló figurák átvegyék az irányítást a hazai gazdasági-politikai átalakulás előkészítésében. Ebben az átalakulásban fontos szerep jutott az úgynevezett Kék Szalag Bizottságnak. Ez elvileg azért jött létre, hogy rendezze a magyar államadósság kérdését. A bizottság útját a nemzetközi pénzvilág szalonjaiba szintén Soros György egyengette. 1990 tavaszán ő szervezte meg azt a londoni találkozót, amely később is megszabta a hazai rendszerváltás levezénylésének módját, és amely máig árnyékot vet az életünkre.
A londoni utazás budapesti előkészítését Tardos Márton, az SZDSZ fő gazdasági ideológusa vállalta magára. A hivatalosan senkit nem képviselő, senkinek felelősséggel nem tartozó küldöttségnek tagja volt mások mellett Surányi György, az MNB későbbi elnöke, Csillag István, Szalkai István; Antall József kérésére pedig helyet kaptak benne olyan jobboldali politikusok is, mint Rabár Ferenc későbbi pénzügyminiszter vagy O’sváth György közgazdász, később Antall József gazdasági főtanácsadója. A jobboldali szakértők azonban nemigen rúghattak labdába tárgyalásokon.
A bizottság programját az eseményen elnökölő Soros György szervezte meg. A megbeszélések témája az adósságrendezés mellett a követendő privatizációs gyakorlatról való megállapodás volt.
Az akkor 21 milliárd dollárra rúgó magyar államadósság rendezésére Soros maga terjesztette elő elképzeléseit a magyar küldöttség és a Warburg Bankház szakértőinek. Ezek szerint az adósságért magyar tulajdonnal fizettünk volna úgy, hogy a részvénytársasággá alakított magyar cégek papírjait engedtük volna át a hitelezőknek. A privatizációs gyakorlatról a Rothschild Bankház képviselőivel egyeztettek a magyar közgazdászok, de a megbeszélést szintén Soros György vezényelte.
A tárgyalások végeredménye egy megállapodásnak éppen nem nevezhető diktátum lett. Eszerint a térségben egyedül Magyarország nem kezdeményezett semmiféle adósságkönnyítést; kizárta a reprivatizáció minden lehetőségét; széles társadalmi csoportokat zárt ki a nemzeti termelő tőkéből való tulajdonszerzésből; megindította a nemzeti termelő tőke külföldieknek való kiárusítását.
A következményekkel hamar szembesültünk. Másfél év alatt megszűnt másfél millió munkahely, megkezdődött a középosztály drámai lecsúszása, a magyar népesség közel fele a mélyszegénység határára vagy sötét nyomorba süllyedt.
Az 1992-ben megjelent közgazdasági egyetemi tankönyv szerint a spontánnak is nevezett, a Kék Szalag Bizottság által is elfogadott privatizációs gyakorlat nyomán az országot ért kár meghaladta a teljes második világháborús veszteség két és félszeresét (a világháborús károkba bele kell érteni a Szovjetuniónak járó jóvátétel összegét is, amit a hetvenes évek második feléig fizettünk).
Kényszerházasság Soros módra
A spekulánsnak azonban mindez nem volt elegendő. Az 1990-re jelentősen megerősödött MDF akkori vezérkarát azzal az ötlettel kereste meg, hogy a választások után az SZDSZ-szel alakítson kormányt. A házasságba az MDF vitte volna a tömegerőt, az SZDSZ pedig kormányzott volna. A frissen megalakult konzervatív párt akkori vezetése ellenállt a nyomásnak. Meg is kapta érte a büntetését: az első perctől kezdve óriási nemzetközi és médianyomásnak volt kitéve az új kabinet. És hogy az Antall-kormány bizonyosan ne írja felül a Kék Szalag Bizottság által elfogadott „alkut”, a kormányalakítás utáni hetekben a külföldi befektetők egyetlen éjszaka alatt kivontak majdnem minden pénzt az országból, államcsődközeli helyzetbe hozva Magyarországot.
A bizarr házasságot Sorosnak végül a Horn Gyula által vezetett MSZP-vel sikerült tető alá hoznia, így az 1994-es jelentős győzelem után önállóan is kormányzóképes MSZP az SZDSZ-szel alakított kormányt négyötödös parlamenti támogatottsággal.
Az MSZP–SZDSZ-koalíció ezután mindent valóra váltott, amit a Rothschild és a Warburg Bankház szakértői a Kék Szalag Bizottság tagjaival elfogadtattak Soros György javaslataiból. Elkótyavetyélték vagy bedöntötték a vonzó márkanévvel bíró nagyüzemeket, a víziközműveket éppúgy, mint a frissen korszerűsített erőműveinket, a közműveket vagy a teherszállítást. Felszántották a magyar cukor- és a növényolajipart, térdre kényszerítették a teljes magyar élelmiszer-feldolgozást, és földbe döngölték a szárnyaikat bontogató hazai kisvállalkozásokat. Egyetlen dolog volt, amiben Horn Gyula megmakacsolta magát: az OTP-t nem engedte át Soros Györgynek, hiába próbálkozott, hogy megszerezze a pénzintézetet, amely a lakossági megtakarítások zömét kezelte.
Bár eladni már nem nagyon volt mit, Soros szellemisége a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány működését is meghatározta. Mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel és a szintén mesterségesen magasan tartott alapkamattal szolgálták a nemzetközi pénzvilág érdekeit. És persze azzal, hogy maguk is hizlalták az akkor még civilnek nevezett NGO-kat, rendeletben szabályozták az óvodai gendernevelést, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ürügyén pedig igyekeztek egymás ellen uszítani az anyaországi és a határon túli magyarokat, kíméletlenül elnyomva minden nemzeti gondolatot. Aztán Soros csak mellékesen, játékként megtámadta az OTP-t a 2008-as válság mélypontján, mert arról soha nem tett le, hogy megkaparintsa a pénzintézetet. Mégsem sikerült. Ennek ellenére elégedett lehetett: a dolgok a legjobb úton haladtak ahhoz, hogy Magyarország engedelmes nyílt társadalomként betagozódjék a Soros-birodalomba.
Nagypályás letámadás
Ám 2010-ben fordult a kocka. A Fidesz–KDNP-kormányok megszerezték, majd kétszer is megőrizték az emberek bizalmát, így immár tíz éve kétharmados többséggel irányíthatják az országot. Visszaszereztük az ellenőrzést a kritikus infrastruktúrának számító ágazatok fölött, újraépül az élelmiszer-gazdaság és a feldolgozóipar. Csökken a munkanélküliség, emelkednek a bérek, és a világon egyedülálló családtámogatási rendszert működtetünk. Mindezeken felül immár merünk magyarok lenni a saját hazánkban is.
Mindez óriási mentális erőt adott nekünk, magyaroknak. Így Soros hazai pályán nem talált fogást a jobboldalon. Ehelyett az európai színtéren indított sorozatos támadásokat, bízva a fizetési listáin szereplő uniós képviselőkben és a birodalmi ambíciókat dédelgető uniós vezetőkben. A magyar kormány viszonya az üzletemberrel 2015-ben mérgesedett el végleg, amikor Magyarország ellenállt a menekültek befogadásának, majd az Európai Parlament és a Bizottság pedig hiába helyezte az országot rendkívüli nyomás alá, nem fogadtuk el a betelepítési kvótát sem. Tavares-jelentés, Sargentini-jelentés, hetes cikkely szerinti eljárás indítása: ezek voltak az állomásai a háborúnak, amit Soros György indított ellenünk. Legutóbb a Project Syndicate című portálon tett közzé cikket, amelyben felszólította az Európai Bizottságot, hogy büntesse meg Magyarországot és Lengyelországot, mert vétót emeltünk az ellen, hogy a következő uniós költségvetést és a déli országok megsegítését szolgáló közös hitelfelvételt összekössék a meg nem határozott jogállamisági követelményekkel – vagyis a betelepítési kvóta elfogadásával és az LMBTQ-jogok kiterjesztésével. Orbán Viktor miniszterelnök válaszcikkét természetesen nem közölte a portál.
Civilek a politikában
Természetesen Soros György tudja, hogy az igazi győzelmet az hozhatja el számára, ha Magyarországon sikerül hatalomra juttatnia a baloldalt. A cél érdekében mélyen a zsebébe nyúlt, és a korábbiaknál nagyobb összegekkel támogatja az eltelt évek alatt ezernyi Hüdra-fejet növesztő NGO-kat. Ezek a szervezetek nyílt harcot hirdettek az Orbán-kormány ellen, elsősorban az ifjúságot célozva az agymosással. Az önkormányzati választás számos nagyvárosban és Budapesten sikert hozott a baloldal és a Nagy Emberbarát számára, hiszen a Soros-istállókban nevelkedett megmondók nyomására sikerült egy akolba terelnie az őt szolgáló, a Jobbikot is beszippantó balliberális törmelékpártokat, amelyek ma már engedelmes gazdatestként szolgálják a nyílt társadalom eszméjét. Az összefonódást jelzik a busás tanácsadói fizetések, amelyeket a baloldali önkormányzatok juttatnak e szervezetek vezetőinek, valamint azok a konzorciumi formában közvetlenül az uniós hivataloknak benyújtott közös pályázatok, amelyek révén a befolyt pályázati pénzek közel fele szintén a Soros-szervezeteknél landolhat.
Ám Soros nem bíz semmit a véletlenre. Nem bízik túlságosan a már sokszor leszerepelt pártkonglomerátum politikusaiban. Mint nemrég nyilvánosságra került, már készül a választási program, amely a hatalomba segítheti 2022-ben a nyílt társadalmat szolgáló koalíciót. Összeállításában komoly szerep jut a Soros-különítményként működő NGO-knak, amit lépten-nyomon hangoztatnak is a többször leszerepelt pártvezetők. Nem lehetnek illúzióink afelől, hogy ez a program mit tartalmaz. Megszabja majd, miként kell visszaterelni Magyarországot a birodalmi létbe, hogyan kell felszámolni a konzervatív gondolkodást és az ország szuverenitását. Mert Magyarország és Lengyelország nem csak azért veszélyes, mert megőrizték hazájuk függetlenségét. Félő, hogy a magyar és a lengyel gondolat visszhangra talál Európa nyugati és déli országaiban is.