Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Soros György a Közép-európai Egyetem alapítója és tiszteletbeli kuratóriumi elnöke az egyetemen, ahol előadást tartott Reflexivity at Work in the European Union címmel
Hirdetés

„Soros György véleménycikkben bírálja a csütörtök este megszületett, jogállamisággal kapcsolatos kompromisszumot, melyet annak érdekében hozott tető alá Angela Merkel német kancellár, hogy a magyarok és a lengyelek is megszavazzák az EU történelmi, 1180 milliárd eurós költségvetését, illetve a koronavírus okozta válság miatt létrehozandó 750 milliárd eurós segélyalapot” – írja a Telex című balliberális honlap.

A Project Syndicate nevű portálon megjelent cikkében a milliárdos többek többek között arról ír: Orbán Viktor szerinte azt tervezte az utóbbi napokban, hogy kilépteti Magyarországot az EU-ból. Soros szerint a vétóval való fenyegetőzés a magyar miniszterelnök részéről csak blöff volt, aminek Merkelék bedőltek.

A milliárdos úgy véli, hogy a Merkel, Orbán és „Lengyelország de facto vezetője”, Jarosław Kaczyński miniszterelnök-helyettes által kialkudott kompromisszum „a lehető legrosszabb, ami születhetett”.

„Először is: a nyilatkozat jelentősen eltér az uniós intézmények által november 5-én elfogadott dokumentumtól, így hát a jogállamisági kritérium jelentősen gyengült. Sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament, sem a szabályozásért küzdő, Európa Tanácsban helyet foglaló nemzeti kormányok nem engedhetik, hogy így lökdössék őket” – idézi Sorost a Mandiner.

„Másodszor: a dokumentumban két évre felfüggesztik a jogállamisági kritériumok életbe léptetését. Ez Orbánnak remek hír, mert így minden konkrét cselekvés elmarad a következő, 2022-ben esedékes magyarországi országgyűlési választásokig” – folytatja a milliárdos, hozzátéve, szerinte a legfőbb áldozatai Merkel és Orbán egyezségének a magyarok.

„Harmadszor: a nyilatkozat ékes példája annak, hogy az Európa Tanács túllép a hatáskörén, és gúzsba köti az Európai Bizottságot, mikor annak lenne lehetősége arra, hogy az uniós törvénykezés szerint járjon el. Ez veszélyes precedens, mert kurtítja a Bizottság jogi függetlenségét, és megsérti az Európai Unióról szóló szerződést, legalább is szellemi értelemben.”

Soros azzal zárja az írását: ő mindössze annyit tud tenni az ügyben, hogy cikkén keresztül kifejezi azon emberek morális felháborodását, akik hittek az EU-ban mint az Európai értékek védelmezőjében.

Korábban írtuk