Hirdetés

Lánczi Tamás azzal indította a beszélgetést, hogy a spanyol politikus többször is járt hazánkban, jól ismeri Magyarországot és régóta EP-képviselő is, testközelből tapasztalja azokat a vitákat, amelyeket az Európai Parlament folytat hazánk kapcsán. Arról kérdezte vendégét, szerinte mi az oka annak, hogy ennyit foglalkoznak Magyarországgal.

Jorge Buxadé Villalba, a spanyol VOX párt európai parlamenti képviselője elmondta: négy alkalommal is járt Budapesten, volt, hogy a LIBE-bizottság tagjaként. Szerinte tisztán politikai természetű az a vita, ami Magyarország kapcsán zajlik, hiszen az EP-ben túlsúlyban vannak a baloldaliak, és nem hajlandók tudomásul venni, hogy hazánkban más ideológiájú kormány van.

„A brüsszeli bürokraták nem fogadják el a választási eredményeket” – fogalmazott, majd hozzátette: Orbán Viktor megnyerte a választást, ezért ideológiai és politikai támadások kereszttüzében állva kénytelen megvédeni a családpolitikát és a hagyományokat.

A spanyol politikus szerint a brüsszeliek célja, hogy a magyar kormány munkáját akadályozzák: az Európai Parlament (EP) delegációjának legutóbbi látogatása is arról szólt, hogy találjanak valamilyen jogállamisági problémát vagy más jellegű jogsértést. Megjegeyzte, hogy az eredmény azonban az lett, hogy az EP egyetlen bizonyítékot sem tudott felhozni a jogállamisági vádak alátámasztására.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak, a beszélgetés teljes felvételét pedig a fenti videóban nézhetik meg.

Korábban írtuk