Súlyos hiányosságokat tárt fel az M6 Dunaújváros-Szekszárd szakasz műszaki felülvizsgálata
A felülvizsgálat részeként a szakértők áttekintették az építéssel kapcsolatos dokumentációkat (pl. engedélyek, kiviteli tervek, megvalósulási tervek, minősítési dokumentációk, építési naplók, technológiai utasítások), helyszíni bejárásokat tartottak, geofizikai, geodéziai és geotechnikai ellenőrző méréseket végeztek. A helyszíni vizsgálatok a földművek, útpálya, forgalomtechnikai elemek, műtárgyak, védőkerítés, humuszgazdálkodás, rekultiváció, madárvédelem területére terjedtek ki.
Az aszfaltvizsgálat helyszíni és laboratóriumi ellenőrző mérései szerint az aszfalt vastagsága és minősége sok helyen nem megfelelő. A feltárt hibák együttes fennállása az útburkolat várható élettartamának jelentős rövidülését eredményezheti.
A dokumentációk és a megépített útszakasz vizsgálata, összevetése alapján számos hiba és hiányosság mutatható ki, egyebek mellett a felhasznált, beépített anyagok minőségében és a munkavégzés feltételeinek teljesülésében is. A szakértők eltéréseket találtak a megvalósulási tervekben foglaltak és a helyszínen tapasztaltak között (műtárgyak, útburkolat geodéziája). Az építési naplók tartalmi szempontból hiányosnak és helyenként formailag is szabálytalannak bizonyultak.
Az egész pályaszerkezetre nem állnak rendelkezésre teljes körűen a Független Mérnök által kiadott továbbépítési és eltakarási engedélyek. A koncessziós társaság az autópálya egyes elemeire úgy épített rá, hogy az eltakart munkarészek (pl. alsóbb aszfaltrétegek, műtárgyak szerkezeti elemei) előzetes mennyiségi és minőségellenőrzése nem történt meg. A beépített anyagok, a keverékek és a bedolgozás megfelelősége bizonyos esetekben kellő pontossággal, roncsolás nélkül már nem vizsgálható. A minőségellenőrzési műszaki szabályozásokat nem tartották be maradéktalanul.
A feltárt hiányosságok és hibák számszerűsített hatása több milliárd forint. Mielőbbi kijavításuk, illetve pénzügyi ellentételezésük érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felveszi a kapcsolatot a koncessziós társasággal. A szaktárca a felülvizsgálat eredményeinek ismeretében megkezdi a közérdek érvényesítését célzó tárgyalásokat a magánpartnerrel.
A NFM Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Államtitkársága egységes rendszerben kezeli a PPP típusú projekteket, amelyek teljes körű felülvizsgálatát is elvégzi. A cél az állam számára előnytelen, gazdaságtalan vállalások feltárása, kiszűrése.