Súlyosabb ítélet kiszabását látja indokoltnak Zuschlag János és társai ügyében folytatott bírósági eljárásban a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, és ilyen tartalmú indítvánnyal fordult a Szegedi Ítélőtáblához – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárás iratait – csaknem egy mikrobusznyi dokumentumot – a vádhatóság a törvényben megszabott harminc napon belül feldolgozta és továbbította a táblabíróságnak.

A vádat másodfokon képviselő Horányi Miklós szegedi fellebbviteli főügyész a lapnak azt mondta: mindenben indokoltnak tartják az első fokon ítélkező bíróság által megállapított büntetéseket, és fenntartják azt az ítéletsúlyosbító fellebbezést, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a per kecskeméti tárgyalásának végén jelentetett be. A főügyész arról tájékoztatott, a másodfokú eljárásban azt is indítványozzák, hogy az elsőrendű vádlottal szemben kiszabott vagyonelkobzást a tábla a korábbinál nagyobb mértékben állapítsa meg. A vádhatóság ezen álláspontjáról Kovács M. Gábor, Zuschlag védője azt mondta: az értékeléssel megvárják, hogy írásban is megismerjék az ügyészségi átirat tartalmát – olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.

(hirtv.hu)