A teljes budapesti közlekedés összeomlásban döntő szerepe volt annak, hogy Karácsony a főpolgármesteri széket elfoglalva fél évig nem is foglalkozott a Blaha Lujza tér rekonstrukciójának a kérdésével, csak akkor vették újra napirendre, amikor kiderült, hogy ebben az esetben az egymilliárdos kormányzati támogatást vissza kell fizetniük, majd a határidő egy évvel történő meghosszabbítását kérték a kormánytól, majd a főváros gyorsan lebutította a terveket.

Hirdetés

A Blaha esetében külön nehézséget okozott a nem megfelelő tájékoztatás mellett az is, hogy alig látható módon buszsávokat alakítottak ki az addigi kerékpársávokon – hívja fel a figyelmet a Magyar Hírlap.

A megmaradt vagy elterelt biciklisávok azonban továbbra is nehezítik az autósforgalom mellett a tömegközlekedést is, ami jól mutatja, hogy az átgondolatlan döntés célja leginkább Karácsony „környezettudatos„ karakterének építése, nem pedig a város élhetőbbé tétele volt. Az időben összecsúszó 2021-es felújítási és átépítési munkálatok a nyár eleje óta elviselhetetlen közlekedési káoszt okoznak.

A teljes cikk – benne a Budapest többi részét érintő káosz – a Magyar Hírlap oldalán olvasható.

Korábban írtuk