Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI, archív, szerk.
Hirdetés

Ungár Péter országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg: a kabinet becsapta a most sztrájkra készülő szociális dolgozókat, egyetlen nekik tett ígéretét sem tartotta be. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tevékenységét pedig „a sunnyogás, a semmitmondás és a semmittevés” elegyének minősítette az ügyben.

Rámutatott: a szociális szektorban a diplomások 70 százalékának bére nem éri el a garantált bérminimumot, egy fejlesztőpedagógus 130 ezer forintot keres. A politikus ezért azt is követelte, hogy a szociális ágazatban mindenki kapja meg legalább a garantált bérminimumnak megfelelő összeget.

Ungár Péter kijelentette: ha Európában Magyarországon a legmagasabb a GDP növekedése, ebből a szektor munkatársainak is részesülniük kell.

Közölte: a két bértábla egységesítése mindegy 280 milliárd forintba kerülne.