Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Az adományozást bejelentő csütörtöki, az NNK Albert Flórián úti központjában tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke kiemelte: a magyar társadalom nagyra becsüli Müller Cecília országos tisztifőorvos és az NNK dolgozóinak munkáját, és ennek megnyilvánulása a cukrászok, borászok felajánlása.

Az NHKT felhívására 32 magyarországi borász 1200 palack bort, kilenc cukrász pedig mintegy 600 csomag süteményt ajánlott fel. Az adományok eljuttatásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segít – tette hozzá.

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy csaknem egy éve tart Magyarországon a közdelem a koronavírus-járvány ellen. Ez alatt megtapasztalhatták: vannak, akik segítik a szakembereket, akik a járvány megfékezéséért, a betegek gyógyításáért dolgoznak, és vannak, akik hátráltatják őket – jegyezte meg.

Kitért arra, hogy az Európai Unió „tehetetlensége” a járvány kezdetekor és most, a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban is látható, és ha erre nem lenne a magyar szakembereknek válaszuk, akkor „nagyobb bajban lennénk”, „sokkal több lenne a szomorúság, a keserűség”, több beteg halt volna meg és több embert ápolnának kórházban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az NNK munkatársai elkötelezetten végzik munkájukat, és ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs reggel 6-kor kezdődő üléseire megfelelő döntés-előkészítő anyagok készülhessenek, elengedhetetlen a munkájuk.

Korábban írtuk

Az NKHT elnöke azt kérte a központ munkatársaitól, hogy az eddigi szakmai elkötelezettséggel végezzék munkájukat, ne törődjenek azokkal, akik akadályozni akarják a járványügyi védekezést, és méltatlanul támadják az NNK vezetőjét, munkatársait.

Soltész Miklós fantasztikusnak nevezte a Müller Cecília és munkatársai által elvégzett munkát, amely nagyságrendjének érzékeltetésére elmondta azt is: az országos tisztifőorvos az elmúlt évben 200 sajtótájékoztatót tartott, és az NNK központi e-mail-címére a járvány kezdete óta 75 ezer e-mail érkezett.

Az adományokat megköszönve Müller Cecília hangsúlyozta, az NNK munkatársai ugyan nincsenek reflektorfényben, mint az orvosok és ápolók, de fontos munkát végeznek, és nekik is szükségük van arra, hogy „töltekezzenek a szeretetből, megerősítésből”, amit kapnak.

Sokkal látványosabb a gyógyító munka, az orvosok, ápolók egy-egy emberhez fordulnak szeretettel és tudásukkal, „mi az egész közösségért tesszük a dolgunkat” – mondta. Az országos tisztifőorvos köszönetét fejezte ki munkatársainak, kiemelve, a népegészségügy „békeidőben” akkor működik jól, ha nem hallanak róla az emberek, a járvány azonban nap mint nap próbára teszi az NNK dolgozóit. A türelem, a kitartás, a megfontolt, higgadt szakmai munka biztosítja nekik a hátteret.

Hozzátette: küldetésük, hogy „minden működjön”, és véleménye szerint Magyarország eddig jól tudta kezelni a járványt. Mint mondta, „elkezdtük látni a fényt az alagút végén”. Az NNK-nak nagyon sok munkát ad a védőoltások megszervezése, de ez a járványkezelés „előremutatóbb szakasza”, és hiszik, hogy „kevesebb van előttünk, mint amennyi mögöttünk”.

A cukrászok nevében Auguszt Ibolya, az Auguszt Cukrászda tulajdonosa arról beszélt, hogy a cukrászok nem tapssal, hanem süteménnyel köszöntik a dolgozókat, és ezzel szeretnének nekik örömet szerezni.

A borászok nevében Rókusfalvy Pál, a Borászok Borásza díj alapítója azt mondta, a koronavírus nemcsak rombol, épít is, most mutatkozik meg a család, a közösség, a szolidaritás ereje. Hálásak az egészségügyben dolgozóknak és köszönetüket fejezik ki az NNK munkatársainak és mindazoknak, akik emberfeletti küzdelmet vívnak és „vigyáznak ránk az első sorban” – tette hozzá.

A sajtótájékoztató végén Soltész Miklós adta át az első ajándékcsomagot Müller Cecíliának.