A minisztériumból a képviselők is bejelentkeztek, igaz, a tárca nevével nem boldogultak, így született meg az emberminisztériun szó:

Hirdetés

Bojkott a jogfosztó szavazásra, igen a képviselői munkára! Gyors bejelentkezés az emberminisztériunból!

Gepostet von Szél Bernadett am Dienstag, 10. Dezember 2019

Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára hétfőtől három napon keresztül az EU Oktatási Főigazgatók Találkozóján és a PISA and Beyond konferencián vesz részt, ezért nem tudta fogadni az előzetes bejelentkezés nélkül érkező ellenzéki országgyűlési képviselőket, és ezért nem mehettek be Hadházy Ákosék az államtitkár üres szobájába. Helyette azonban Madarász Hedvig főosztályvezető – megszakítva az épp általa tartott értekezletet – válaszolt az ellenzéki képviselők kérdésére – írja a tárca.

Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár is fogadta Hadházy Ákosékat, annak ellenére, hogy vele sem egyeztettek előzetesen időpontot – rögzítik.

Az Emmi egyetlen vezetője sem zárkózik el a jövőben sem a párbeszédtől, a kérdezésnek azonban számos kulturált formája áll az ellenzéki képviselők rendelkezésére – zárul a közlemény.

(Bár a közlemény nem tér ki rá, Szél Bernadett fotóin büszkén szerepel Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő is a Szél-Hadházy duó mellett.)