Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A világkiállításért felelős kormánybiztos kiemelte: a konferencia megrendezésével az a céljuk, hogy a vadgazdálkodás tartalmi megértését segítsék, a Magyarországon rendelkezésre álló szakmai tudást hozzáférhetővé tegyék más országok számára is.

A 21. század elején ezen a kontinensen is, de legfőképpen Afrikában figyelhetők meg olyan hangok, amelyek megszüntetnék a vadászatot – hívta fel a figyelmet utalva arra, hogy az ötnapos konferencia keretében ilyen és hasonló „feszítő kérdésekkel” foglalkoznak.

Kovács Zoltán felidézte, hogy a magyar kezdeményezésű szakmai konferenciával – a másik öt nemzetközi tanácskozás mellett – tulajdonképpen megismétlik az 1971-es vadászati kiállításon megtartott eseményt.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az eseményen elmondta, hogy a konferencia tematikája az első nap a biodiverzitást és a vadgazdálkodás kapcsolatát állítja a középpontba. Ezen a napon olyan fontos kérdésekről tanácskoznak a résztvevők, mint például a nagyragadozók szerepe az életközösségekben vagy a vadgazdálkodás természetvédelmi vonatkozásai.

Korábban írtuk

A következő napok programjai közül az államtitkár kiemelte a vadgazdálkodás és a modern társadalom kapcsolatának elemzését, illetve a várható jövő felvázolását. Fontos tudást foglal össze a vadegészségüggyel kapcsolatos tematikai rész, amely az egész világot érintő humán járvány árnyékában különösen aktuális – mutatott rá.

A konferencia ötödik napján a Pilisi Parkerdőbe látogatnak a résztvevők – tájékoztatott. Itt az érdeklődők egy olyan speciális gazdálkodási helyzetbe pillanthatnak be, amikor egy nagyváros területén kell a szakembereknek a természet egyensúlyát a lehetőségekhez képest megőrizni.

„Csak a természet tisztelete segít bennünket az eredményes gazdálkodásban” – ezekkel a szavakkal zárta megnyitó beszédét Zambó Péter, aki arra kérte a résztvevőket, hogy vigyék magukkal ezt az üzenetet, a magyar vadgazdálkodás üzenetét.