Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felidézte, hogy a párt 2014 szeptemberében hozta létre a Liberális Magyarországért Alapítványt, amelynek célja „a demokratikus értékek terjesztése és fenntartása, a liberális gondolat erősítése és támogatása, az alapvető emberi jogok és az egyéni szabadságjogok védelme”. A pártalapítvány döntéshozó, képviselő és vagyonkezelő szerve a kuratórium volt, amely az alapításkor és az ellenőrzött időszak végéig három választott tisztségviselőből állt.

Hirdetés

Közölték: a pártalapítvány az állami költségvetésből 2017-ben 4,3 millió forint, 2018 első két negyedévében pedig 2,15 millió forint támogatásban részesült. Az ellenőrzött időszakban gazdasági-vállalkozási tevékenységet nem végzett.

Az ÁSZ kiemelte, hogy az alapítvány 2017-2018-ban a könyvvezetése és gazdálkodása során nem tartotta be a vonatkozó törvényi előírásokat. Ráfordításainak elszámolása nem volt szabályszerű, mivel a kiadásokat alátámasztó bizonylatok nem tartalmazták az igazoló személy aláírását és az érintett könyvviteli számlákra történő hivatkozást.

Korábban írtuk

Hozzátették: 2018-ban a pártalapítvány „gazdasági eseményt” bizonylat nélkül rögzített a könyvviteli nyilvántartásba, illetve a kötelezettségek között olyan tételeket mutatott ki, amelyek kifizettek.

Az ÁSZ beszámolt arról is, hogy a pártalapítvány egyszerűsített éves beszámolói nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, mivel nem állítottak össze leltárt, valamint a 2017-es tevékenységükről szóló éves jelentés közzétételi kötelezettségének sem tettek eleget.

Tájékoztatásuk szerint a 2015-ös és a 2016-os gazdálkodás ellenőrzéséről szóló, 2018. július 30-án nyilvánosságra hozott jelentésben az ÁSZ megállapította, hogy a pártalapítvány gazdálkodása szabályozási környezetének kialakítása nem volt szabályszerű, a 2014-2016-os évekre vonatkozó számviteli beszámoló elkészítési és az éves jelentés közzétételi kötelezettségének nem tettek eleget. A megállapítások alapján az ÁSZ négy javaslatot fogalmazott meg, a pártalapítvány a számvevőszéki jelentés alapján készített intézkedési tervét végrehajtotta.

Az ellenőrzés megállapításai alapján az Állami Számvevőszék a Liberális Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnökének öt javaslatot fogalmazott meg, amelyek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – áll a közleményben.