Hiába mentegetőzött többször is Tordai Bence azzal, hogy minden rendben zajlott luxusvillája megépítése körül, szabálytalan építkezés miatt a kormányhivatal eljárást indított a párbeszédes politikus százötvenmilliós háza ügyében – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma.

Hirdetés

A kormányhivatal megállapította, hogy az egyszerű bejelentés alapján felépült villa jogszerűtlen és szakszerűtlen, ezáltal szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg.

A hivatal mindezek miatt Tordainak a házra vonatkozó hatósági bizonyítvány iránti kérelmét elutasította, a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadta. Ezzel egyidejűleg pedig építésrendészeti eljárást indított a szabálytalanul épített villa miatt – számol be a Magyar Nemzet.

Tordai Bence villabotrányát a Metropol robbantotta ki, miután a lap megírta, hogy a Párbeszéd társelnöke vett magának egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. Az ellenzéki politikus lényegében e mögé a parasztház mögé „bújva” kezdte el kijátszani az építési előírásokat, mivel a kérdéses telekre a szigorú előírások miatt nem kaphatott új épületre engedélyt.

A képviselő azt állította, csak felújítja az eredeti házat, miközben teljesen lebontatta, és a helyére egy új, százötvenmillió forint értékű villát épített. A lap azt is leírta: az építkezéseken kötelező, az építés fázisait nyomon követő úgynevezett e-naplóból kétséget kizáróan kiderült, hogy a régi házat teljesen elbontották, és géppel egy újnak ástak alapot.

A Metropol információi szerint a szakértői vizsgálat azt is feltárta, hogy „a terveken szereplő meglévő, megmaradó falak nem találhatók meg, helyette teljesen új vázkerámia lett kivitelezve.” Az e-napló azt is tartalmazza, hogy „teljes bontás és gépi alapásás” történt. Vagyis a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, s mint ilyet, egyértelműen le kell bontani.

Tordai Bence a Mediaworks Hírcentrumának korábban azt nyilatkozta, fel sem merül, hogy le kell bontania a házát, ám az új fejlemények tükrében mindez már nem tűnik annyira biztosnak. Tordai Bence háza a rendőrségnek is munkát ad. A feljelentéseiről elhíresült Tényi István ugyanis a nyomozó hatóságokhoz fordult. Az ügyészség végül a Budapesti Rendőr-főkapitányságra tette át a feljelentést azzal az indokkal, hogy első körben nem Tordai felelősségét érdemes vizsgálni. Az ügyben hivatali visszaélés miatt indítottak nyomozást.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk