Hirdetés

Szabó Rebeka (Párbeszéd) azt mondta: sokan fogalmaznak meg radikális kritikát azzal a gazdasági berendezkedéssel szemben, amely csak a növekedést hajszolja, miközben környezetpusztító.

Azt mondta: e politika tünete a klímaválság, az aszály vagy a villámárvizek, az egyenlőtlenségek növekedése. A zöldpolitikai tudatosságról szólva kijelentette: csökkenteni kell a termelést és egyes területeken a fogyasztást is, mindezt igazságosan.

A globális elit fogyasztása teszi tönkre a bolygónkat – szögezte le. Azt hangoztatta, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz azonban leépítette a környezetvédelem rendszerét, és a természetet túlhasználó beruházásokat erőlteti.

Nem a mennyiségi növekedést kell középpontba állítani, hanem egy regeneratív gazdaságot – mondta, igazságos zöld átmenetet sürgetve.

Korábban írtuk

Koncz Zsófia válaszában olyan, a magyarokat érintő kérdésekről beszélt, mint a háború és a szankciók, kifogásolva, hogy a Párbeszéd nem szavazta meg sem békepárti határozatot, sem a költségvetés rezsivédelmi módosítását.

Sérelmezte azt is, hogy sem elektromos autót, sem atomenergiát nem szeretnének a zöldek. Nem látja a következetességet a Párbeszéd politikájában – mondta az államtitkár.

Közölte: a kormány egyes programjai bizonyítják a zöld ügyek fontosságát. Ilyen a Zöld Óvoda program, az Ökoiskola vagy a TeSzedd! hulladékgyűjtő program.

A gazdasági fejlődés és közben a kibocsátás csökkentése szintén fontos célkitűzése a kormánynak. Fontos cél az is, hogy a magyar embereknek munkája, megélhetése legyen, a járműipar pedig több százezer embernek ad munkát – hangoztatta.

Hozzátette, zajlik a 2020-ban elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtása, az erdős területek arányát is növeli a kormány. 2030-ra jelentősen növelnék a napelemkapacitást is.