Hirdetés

Szabó Rebeka (Párbeszéd) arról beszélt, hogy egy soha fel nem épülő orosz atomerőműre tette fel a kormány a magyar energiapolitikát. A kormány belenavigálja az országot egy zsákutcába az energiapolitikájával – fogalmazott.

Kiemelte: Paks 2 láthatóan megbukott, de mivel nagy energiaigényű akkumulátorgyárakat telepítenek az országba, most kármentésként gázerőműveket akarnak létrehozni. Azonban kérdéses, honnan lesz ezekben gáz – vélekedett. Hozzátette: életveszélyes „Putyinnak kiszolgáltatni” Magyarországot.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára erre azt mondta: éppen a kiszolgáltatottság csökkentésére szeretnének az országon belül energiát termelni. A megújuló energiaforrásokat illetően az ellenzék nyitott kapukat dönget, e tekintetben jó áll az ország – közölte.

Kitért rá: Németországokban leállított szénerőműveket indítanak újra, és egyre több európai ország fordul az atomenergia felé, atomenergiával ugyanis a földgáz-felhasználás is csökkenthető.

Korábban írtuk

A képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát.