Szabó Sándor tévedésből az államtitkárnak címezte kérdését, a miniszter válaszolt
A családi pótlékról is interpelláltak a képviselők hétfőn az parlamentben. A szocialista képviselő véletlenül „tisztelt államtitkár urat” mondott a kérdésében, helyette azonban Hankó Balázs miniszter válaszolt.Szabó Sándor (MSZP) felhívta a figyelmet arra, hogy a családi pótlék 2008 óta egy forinttal nem emelkedett, viszont a gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségek meglehetősen nagyot nőttek. A 12200 forintos összege 2008-ban a nettó minimálbér 22 százalékát jelentette, most ugyanennek a hat százaléka, amelyet elfogadhatatlannak nevezett. Az MSZP szerint az államnak olyan összeget kell biztosítani a gyermekneveléshez, amely a mai árakhoz mérten is valódi segítséget nyújt a családoknak, ezért a családi pótlék, a GYES, a GYET, és az anyasági támogatás azonnali és drasztikus emelésére van szükség – jelentette ki.
Nem az államtitkár, hanem a miniszter úr fog válaszolni – mondta az ülést vezető Lezsák Sánor.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter hangsúlyozta: a családtámogatások a 2010-es 960 milliárd forintról 2025-re a négyszeresére, 3814 milliárd forintra emelkedtek. A családi adókedvezmény a 2010-es 4000 forintról az egy-két gyerekeseknél előbb 10 majd 20 ezer forintra, a háromgyerekeseké 33 ezer forintra emelkedett. Ezután a négygyermekes édesanyák, majd a 25 év alattiak, később a 30 év alatti édesanyák kaptak személyi jövedelemadómentességet. Júliustól családi adókedvezmény 50 százalékkal emelkedik, októbertől a háromgyerekes januártól a kétgyerekes 40 év alatti édesanyák szja-mentességet kapnak, és szintén januártól újabb 50 százalékkal emelkedik a családi adókedvezmény – mondta. Jelezte: rezsivédelemmel is segítik a családokat. Az interpelláló nem fogadta el a választ.