Fotó: MTI/Kovács Attila, szerk.
Hirdetés

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján a Tanú című filmet felidézve úgy értékelt: a jövő évi költségvetés egy „narancsnak álcázott citrom, nem más, mint egy átverés”.

Szerinte a kormány sportlétesítményekre, a Paks 2 beruházásra és propagandára költi a pénzt, de azokra területekre – oktatásra, egészségügyre, klímavédelemre és a szegények felzárkóztatására – amelyek támogatására a magyar embereknek a legnagyobb szüksége van, nem jut pénz.

Szabó Tímea a büdzsé „első nagy átverésének” az egy százalékos hiánycélt nevezte, mert szerinte valójában 1,5 százaléknyi hiányt a családokra terhelnek, többek között a babaváró hitellel.

Szintén átverésnek nevezte a pénzügyminiszter által kommunikált egészségügyre jutó plusz forrásokat, mert a Párbeszéd szerint ezeket felemészti az infláció, a felesleges beruházások, illetve a kórházak adóssága. A költségvetés legnagyobb vesztesének pedig az oktatást tartja, amely a Párbeszéd számításai szerint reálértéken kevesebbet kap jövőre, mint idén.

Szabó Tímea „aljas, rejtett” intézkedésként értékelte, hogy a költségvetés jövőre már nem biztosít forrást az önkormányzatoknak az egyházi üzemeltetésű bölcsődék támogatására. A politikus szerint ez valójában azt jelenti, hogy „átjátsszák” az állami bölcsődéket egyházi kézbe, az egyházi fenntartó pedig majd „mazsolázhat” a gyerekek közül, nem lesz kötelező mindenkit felvennie. A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a családok segítése is átverés a költségvetésben, mert megint azoknak nem jut nagyobb támogatás, akik a legjobban rászorulnak.

Szabó Tímea arról is beszélt: a 2020-as költségvetést Budapest-ellenes programnak is tartják, mert folytatódnak a „lopakodó olimpiai beruházások”, az oligarchák támogatása, és a „lebetonozás”, miközben a fővárosiak érdekét szolgáló beruházás nem történik.

A Párbeszéd frakcióvezetője közölte: pártja olyan átfogó költségvetési módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely az emberek és nem „Orbán Viktor haverjainak” érdekét szolgálja. Elmondta: több száz milliárd forintot csoportosítanának át az egészségügyre és az oktatásra, a legelesettebbek támogatására és a klímavédelemre, miközben megállítanák a „lopakodó olimpiai költéseket”, elvennék a Paks 2 beruházásra és a propagandára szánt pénzeket, illetve csökkentenék a közmédiára és honvédelemre jutó forrásokat.