Először is elmondta, hogy megkönnyebbülve olvasta a házszabályok szigorításáról szóló fideszes javaslatot, mert ahogy fogalmazott:
„Kövér László módosításai nyomán simán megtehették volna, hogy rögtön egy munkatáborba küldenek minket, vagy akár itt, a Parlament alatt építenek valami várbörtönszerű képződményt és akkor oda esetleg bezárnak…”
Hende Csaba szavait kiforgatva Szabó Tímea felszólította a Fidesz képviselőit, hogy vonják vissza a javaslatukat és nyújtsák be úgy, hogy
„kössenek malomkövet az ellenzéki képviselők nyakába, aztán dobjanak minket a tengerbe! Hát ne szórakozzunk ilyen látszatmódosításokkal! Hát akár a Duna szélére is állíthatnak minket, és akkor sokkal gyorsabban elintézzük ezt az egész dolgot.”
Szabó Tímea szerint a világ minden parlamentjében megengedett a bekiabálás, a Fidesz pedig összekeveri az illemtanórát az alapjogokkal. A szólásszabadságot nem lehet csak úgy korlátozni – mondta.
Orbán Balázs helyre tette a képviselőt
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arra hívta fel a figyelmet, az Országgyűlés a legfőbb népképviseleti szerv, amely arra való, hogy egymással kulturált módon vitatkozzanak a parlamenti képviselők, és az országot érintő legfontosabb döntéseket meghozzák. Ehhez normális működésre van szükség, a képviselőnek pedig joga van elmondani a véleményét, de nincs joga a döntéshozatalt megakadályozni – fejtette ki.
Szerinte az, ami tavaly december 12-én történt és az, amit Hadházy Ákos független képviselő néhány hete tett, nem véleménynyilvánítás volt, hanem rendbontás. Önök ezt a helyet nem veszik komolyan – mondta az ellenzéki képviselőknek.