Szabó Tímea (Párbeszéd) a kormányfő egyik televíziós interjúját idézte, szerinte Orbán Viktor azt mondta, az egészségügyi dolgozók csak a gépeket kezelik.

Hirdetés

Érdekesnek nevezte a Gulyás Gergely miniszter által hivatkozott munkanélküliségi számokat. Úgy fogalmazott: lehet „hazudozni” a foglalkoztatási statisztikákról, de a KSH számai mást mondanak. Kitért arra, hogy a tavaszi időszakban 200 ezer munkanélkülire költött a kormány 200 milliárd forintot, és eközben Mészáros Lőrinc cégei 186 milliárd forintos állami támogatást kaptak. Ez nem gazdasági válságkezelés – hangoztatta.

Kitért arra is, hogy Ausztriában 90 százalékig pótolja az állam a kieső béreket, és arra szólította fel a kormányt, hogy ezen a téren is kövesse a szomszédos országot. Elképesztőnek tartotta, hogy tíz év kormányzás után azzal foglalkoznak, hogy az ellenzék mit szavaz meg és mit nem. Ha az ellenzék vagy ő álhíreket terjeszt, akkor miért nem indult egyetlen eljárás sem, vagy miért nem tettek feljelentést? – firtatta. Hozzátette: szerinte éppen a kormány az, amelyik hazudik.

Szabó Tímea napirend előtti felszólalása a parlamentben

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Monday, November 16, 2020

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett: döntés született arról, hogy az egészségügyi dolgozók bére megduplázódik. Ezzel szemben a baloldali pártok fizetőssé tették volna az egészségügyet, és ha rajtuk múlik, ma minden koronavírusos betegnek fizetnie kellene az ellátásért. Utcára tettek rengeteg egészségügyi dolgozót – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

A munkanélküliségi adatokról elmondta: tény, hogy a baloldaliak által felmutatott 12 százalékról 4 százalék alá sikerült csökkenteni a munkanélküliséget, és azért dolgoznak, hogy ezt ismét elérjék.

Hangsúlyozta: a kormány az egészségügyi szakemberek javaslatát követi a döntések meghozatalakor, az ellenzék részéről ugyanakkor az hangzott el: „ez egy relatíve ártalmatlan járvány”. A fő kérdés az, hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy óriási terhelés alá kerüljön az egészségügy, ezért születtek meg az újabb védelmi intézkedések – mutatott rá.

Eközben Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon vagy az ATV stúdiójában kesereg, és hétfőn kora délután arról posztolt, ha ma lennének a választások, hányan támogatnák az ellenzéket – rótta fel. Önöket a hatalom, a választási szempontok érdeklik, miközben a magyar emberek millió a védekezéssel vannak elfoglalva – értékelt.

Hozzátette, az ellenzék folyamatosan akadályozta a védekezést, nem szavazott meg kulcsfontosságú védelmi intézkedéseket. Szabó Tímea elsővonalbeli szervezője és alakítója volt egy vaskos álhírkampánynak – mondta Dömötör Csaba, és felidézte, hogy a képviselő valótlanságot állított a halálozási statisztikákról, behozta az Országgyűlésbe az álmentős kamuvideóban szereplő hazugságokat.

Az álhír a nemzetközi sajtót is megjárta, a baloldal megturnéztatta – hívta fel a figyelmet az államtitkár, megjegyezve, hogy „egy ilyen ordas húzásnak” a Párbeszédben semmilyen következménye nem lett. Amíg nem kérnek bocsánatot, addig ne számítsanak nyitottságra morális kérdésekben a számonkéréseikkel összefüggésben – közölte. Összegzése szerint az ellenzék hazugságvárat épít, ahonnan ráront azokra az egészségügyi dolgozókra, akik a frontvonalban harcolnak.