Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka azt mondta: a két törvényjavaslat valójában nem a veszélyhelyzet visszavonásáról szól, sokkal inkább arról, hogy a veszélyhelyzetet átnevezik egészségügyi válsághelyzetté. Kijelentette:

a parlament előtt fekvő indítványok alapján soha nem fog véget érni az a felhatalmazás, amelyet a kormánypártok „látszólag vissza akarnak vonni”. A katasztrófavédelmi törvény módosítása pedig fontos garanciákat iktatna ki az alaptörvényből.

Azoknak lett igaza, akik azt mondták, hogy a kormánypártok visszaélnek a felhatalmazással és azt nem a járvány kezelésére fogják felhasználni – szögezte le. A 250 oldalas salátatörvényben számos olyan módosító javaslat szerepel, amelyeknek valójában nincs közük az indítvány címéhez, mint például a „rabszolgatörvény 2.0” – fogalmazott. Hozzátette, a jogszabály megkönnyíti a bányák újranyitását is. A képviselő bírálatként azt mondta, hogy nem elég, illetve nem megfelelő minőségű védőeszköz és lélegeztetőgép került az egészségügyi intézményekhez.

A kormány a járvány alatt nem az egészségügyi dolgozóknak adott tisztességes béreket, hanem Mészáros Lőrincnek és stadionokra adott pénzt – közölte.

Korábban írtuk

Vezérszónoki felszólalásom a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló vitában #Párbeszéd

Orbán Viktor úgy vonja vissza a felhatalmazási törvényt, hogy nem vonja vissza. A kormány egész egyszerűen átnevezi a veszélyhelyzetet azért, hogy még többet lophasson, és még tovább tiporhassa az emberek jogait. Erről beszélek a törvényjavaslat mai vitáján. #Párbeszéd

Gepostet von Szabó Tímea am Mittwoch, 3. Juni 2020