Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

„Olyan ez, mint két egymással szemben száguldó autó: nem tudni, melyiknek a vezetője rántja el előbb a kormányt.” Így jellemezte az SZFE egyik diákja az intézmény és a kormány hosszú hetek óta tartó konfliktusát az Index volt munkatársaiból verbuválódott új online portál, a Telex videójában. Ha a hasonlatnál maradunk, most még bőven a száguldás fázisa tart, a pilóták egyre elszántabbak, és már régen nem a szakmai kérdések megvitatása a kiélezett verseny célja.

Mint ismeretes, a kormány néhány hónapja bejelentette, hogy a színművészeti egyetem szeptembertől alapítványi fenntartásban működik tovább, az új kuratórium élén Vidnyánszky Attilával. Novák Emil operatőr, filmrendezőt általános, Zalán János színész, producert oktatási rektorhelyettesnek nevezték ki, az új kancellár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egykori campusigazgatója, Szarka Gábor lett, akinek katonai múltja is van. Az oktatók (akik közül sokan időközben önszántukból távoztak) és a diákok a „rohamtempóban erőltetett” modellváltást és a szerintük illegitim új vezetés „nyakukba ültetését” is az egyetemi autonómia megszűnéseként értékelték, ezért előbb utcai demonstrációkba kezdtek, majd blokád alá vették a színművészeti Vas, illetve Szentkirályi utcai épületét is, megakadályozva az új vezetőség belépését. A bejáratokat azóta is úgynevezett őrök vigyázzák, köztük neves színészek, művészek, a dolgozók egy része sztrájkot hirdetett. Szarka Gábor erre válaszul egy héttel előrébb, október 16. és 26. közé hozatta az őszi szünetet, karbantartási és fertőtlenítési munkálatokra hivatkozva. Az SZFE épületeiben és kollégiumában ebben az időszakban elvileg csak a kancellár írásos engedélyével lehetett tartózkodni, a diákok azonban nemcsak hogy távozni nem voltak hajlandóak, hanem október 23-ára nagyszabású tüntetést szerveztek. Hogy mindeközben zajlik-e egyáltalán oktatás a falak közt, és ha igen, milyen formában, erről keveset tudni.

Szabadság, hatalomvágy

Annyi azonban bizonyos, hogy a múlt pénteki nemzeti ünnep délutánján több­ezres tömeg gyűlt össze a fiatalok hívására a Műegyetem rakparton, a tömeg az Uránia Nemzeti Filmszínház felé, sokan a szabadságot és az 1956-os forradalmat szimbolizáló fáklyát emeltek a magasba. A mozi előtt, a beszédek megkezdésekor megcsappant a résztvevők száma annak ellenére, hogy ekkor jött el a legérdekesebb rész: bár nem politikusok álltak a színpadon, a szónoklatokban többször hangzott el Orbán Viktor neve, mint Vidnyánszky Attiláé vagy Szarka Gáboré. Így például Vilmos Noémi, az SZFE ötödéves rendező-hallgatója is őt szólította meg.

– Nem kell mindenhez egy személyben érteni, miniszterelnök úr! Ebben a pillanatban is itt sorakozik rengeteg szakma rengeteg szakembere. Rengeteg itt dolgozni, alkotni és élni akaró magyar, aki örömmel venné, ha segíthetne megteremteni azt a jogállamot, ahol értéke van a tudásának, amivel saját magunk kizsigerelése nélkül szolgálhatjuk a honfitársainkat. Ha az elmúlt évek nagyon-nagyon rossznak bizonyult döntéseit összességében a mi érdekünkben hozta, és nem a pénz, a hatalomvágy és a cinizmus vezette önöket, akkor minden rendben. Egy ember hangja talán most végre eljut önhöz, és megkezdődhetnek a folyamatok a belátás irányába és a közös munkánk rendbehozatalának érdekében. Ha viszont igaza lenne az ország jelentős hányadának az ön megítélésének tekintetében, akkor nagy kár volt minden évben március 15-én és október 23-án a bölcsőtől a sírig minden magyar tudatába vésni, hogy forradalmat indítani márpedig lehetséges – mondta. Majd azzal zárt: annyian vannak, hogy lám, a nemzeti együttműködés rendszere végül tényleg megteremtődött.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Az est későbbi részében színpadra lépett a Titkos Egyetem nevű, a színművészetisekkel szolidaritást vállaló szerveződés képviselője, Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, dr. Szkaliczki Andrea orvos és Kós Ágnes műtéti szakasszisztens, a kormány egészségügyi politikáját bírálva. Hogy utóbbiaknak semmi közük a SZFE modellváltásához, az nyilvánvaló; ha nincsenek a jellegzetes sárga maszkok és piros-fehér kordonszalagok mindenütt, azt hihettük volna, hogy egy átlagos ellenzéki megmozdulásba keveredtünk.

Néhány civilt meg is kérdeztünk, mi hozta ki őket a pénteki tüntetésre, a színművészeti autonómiája miatti aggodalom, esetleg a várhatóan kormányellenes hangulat? Hamar kiderül, hogy inkább az utóbbi.

– Sem színész, sem rendező, sem egyetemista nem vagyok, így szakmailag nem tudok állást foglalni, ugyanakkor ez a tüntetés sokkal inkább politikai megmozdulás, elvégre a Fidesz is ezen a síkon kezeli a színművészeti ügyét. Mindenkit alapvetően megillet a jog a demokráciához, az önrendelkezéshez és a saját sorsába való beleszóláshoz, ezt az Alaptörvény is rögzíti, márpedig a kormány éppen ezektől akarja megfosztani az egyetemet – vélekedik például a negyvenes Róbert. Nagyon fontosnak tartja, hogy minél többször megmutassák, milyen sokan vannak az országban, akik ellenzik a jelenlegi kormány „önkényes” hatalomgyakorlását.

Hasonló véleményen van a huszonéves Zsófi is, szerinte fontos kiállni minden olyan civil mozgalom mellett, amelynek célja a szabadság és függetlenség védelme. Barátja, Máté úgy látja, hogy az SZFE ügye egyszerre politikai és szakmai megmozdulás, különösen mert a kormány ez ügyben „ugyanazt a kirekesztő narratívát követi, mint a bevándorlásellenes, félelemgerjesztő kampányakor”.

– Szemléletmódok és vallások tekintetében rendkívül sokféle társadalomban élünk, ezért nem tudok azonosulni Vidnyánszky Attila keresztény és fehér felsőbbrendűséget hirdető világnézetével – mondja erre a lány, szavait azzal indokolva, miszerint „vallásos zsidóként gyakran találkozik hátrányos megkülönböztetéssel”. A tüntetés időzítését tökéletesnek tartja, hiszen akárcsak 1956-ban a Műegyetemről, most is egyetemről indult el a regnáló hatalom ellen országos ellenállás. Igaz, azt még ő is belátja, hogy az a szabadságharc a mainál sokkal szélsőségesebb politikai berendezkedés képviselői ellen zajlott.

Aggasztó üzenetek

A nyugdíjaskorú Mária mellé sodródunk, ő nem politizálni akar, egyszerűen csak szolidaritást vállalni minden felsőoktatásban tanuló magyar diákkal. Ennek ellenére egy perc múlva már kultúrharcról beszél: 

– A kormány azért tette rá a kezét az egyetemre, hogy az intézményben teret nyerjen a jobboldali gondolkodásmód.

Hogy mi is ez a gondolkodásmód pontosan, arra nem tud válaszolni, ahogyan a sajátjának vélt baloldali, illetve „független” gondolkodásmód lényegét sem tudja szavakba önteni. Inkább arról beszél, hogy Andy Vajna feltűnése óta a Fidesz megpróbálja a hazai mozgóképes kultúrát a saját ízlése szerint átformálni. Hiába vetjük fel ellenérvként a filmalap által támogatott, kormányközeliséggel aligha vádolható Nemes Jeles András, Enyedi Ildikó és Mészáros Márta nevét, erre csak legyint.

A beszélgetésbe közben becsatlakozó, negyvenes éveiben járó Zsófit sem sikerül meggyőznünk ezzel a rendezői névsorral. Elismeri, hogy film terén szép nemzetközi sikereket értünk el a közelmúltban, „de éppen ezeket a művészeti teljesítményeket ássa alá a kormány, ha megpróbálja gúzsba kötni az alkotókat”. Valamilyen rejtélyes okból mégis úgy látja, 2010 óta a kormányközeli művészek kapják inkább az állami támogatásokat, ami nemcsak a filmgyártásban, hanem az alternatív színházak finanszírozásában is tetten érthető. Általánosan is lesújtó a véleménye a Fidesz–KDNP-kormány működéséről.

– Lassan úgy érzi az ember, hogy levegőt is alig kapni az országban, olyan ijesztő a közhangulat és a médiából áradó propaganda. Szeretném, ha megállnának végre az évek óta tapasztalható, rendkívül veszélyes antidemokratikus folyamatok – mondja. 

Példaként az LMBTQ-közösség jogainak visszaszorítását és a Meseország mindenkié kötet kapcsán elszabadult, „szándékosan gerjesztett és politikai haszonszerzésre irányuló” indulatokat nevezi meg. Hasonlóképpen aggasztó és félelmetes üzenetnek tartja, hogy a kancellári feladatokat egy volt katonatiszt látja el, szerinte az erőszakszervezeteknek semmi keresnivalójuk a kórházak vagy a művészeti intézmények élén. Arra a közbevetésünkre, hogy az SZFE-t működtető alapítványt nem Szarka Gábor, hanem Vidnyánszky Attila vezeti, azt feleli: a Nemzeti Színház igazgatóját tehetséges alkotónak tartja, de mivel „személye elválaszthatatlan a politikától, valószínűleg nem a kultúrában betöltött szerepe miatt nyer el újabb pozíciókat”.

Demokrata? Kösz, nem!

Sajnos nem mindenki ilyen beszédes, pláne ha eláruljuk, melyik médiumtól kérdezzük őket. A színművészetis diákok, akárcsak egy korábbi riportunk esetében, egyből a sajtóosztályhoz küldenek minket. Egy nagydarab, harminc körüli férfi pedig ellentmondást nem tűrő határozottsággal mondja: higgyük el, nem szeretnénk mi azt, ha nekünk nyilatkozna. Egy másik tüntető sem hajlandó velünk szóba állni, helyette inkább egy fiatalokból álló társasághoz irányít minket, majd gyorsan odakiált nekik, hogy „ne beszéljenek velünk, mert mi garantáltan nem vagyunk libernyákok”. 

Egy huszonéves fiúval végül mégis sikerül néhány mondatot váltanunk, igaz, ő csak egy színművészetis barátja miatt van itt, egyébként nem követi a közéleti-kulturális történéseket, így sem a modellváltásról, sem a hazai színházi vagy filmes életről nincs véleménye. Vidnyánszky Attila nevével találkozott már, és hamar feltűnt neki, hogy a Nemzeti Színház igazgatójáról mindig az adott sajtótermék politikai beállítottságának függvényében írnak pozitív vagy negatív előjellel. A tüntetés közben véget ér, a tömeg pedig néhány perc alatt békésen szétszéled. A folytatásra a jelenleg is feloldhatatlannak látszó patthelyzetben azonban aligha kell sokat várni.