Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Mint írták, ha az alaptantervet valóban be akarja vezetni a kormány felmenő rendszerben 2020 szeptemberében, ahhoz a kerettantervek és a tankönyvek sem készülhettek, illetve készülhetnek el idejében kellő szakmai alapossággal, és a tanárok felkészülésére sem marad elegendő idő.    

A PSZ már többször jelezte: a kapkodásnak leginkább a tanulók, illetve a pedagógusok lesznek az áldozatai – közölték.

Kitértek arra is: a PSZ – a szakmai tárgyakat tanító tagjai bevonásával – fogja megvizsgálni, hogy a módosított alaptanterv megfelel-e a XXI. század elvárásainak, csökkennek-e érzékelhetően a tanulók terhei, továbbá azt is, hogy a 2018-ban megfogalmazott javaslatai közül mit építettek be és mit nem.     Érdeklődéssel várja a PSZ azt is, hogy a köznevelésről leválasztott szakképzés közismereti tantárgyait hogyan szabályozza a módosított Nemzeti alaptanterv.

A PSZ ismét nehezményezi, hogy az Emmi-vel tavaly kötött stratégiai megállapodása ellenére sem kapta meg a Nemzeti alaptanterv legutóbbi koncepcióját – zárul az állásfoglalás.

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere pénteken jelentette be, hogy elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat). A módosított Nat minden magyar gyermeknek lakóhelytől, társadalmi és szociális helyzettől függetlenül biztosítani kívánja ugyanazokat a lehetőségeket – szögezte le a miniszter, hozzátéve: a tanterv kitér azon ismeretekre, amelyek a harmonikus családi élet kialakításához szükségesek.

Hajnal Gabriella miniszteri biztos közölte: csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát. Jelezte: elkészültek az új kerettantervek is, amelyeket a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzétesznek.

A módosított Nat az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.