Hirdetés

Hozzátette: nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek. Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba – tette hozzá a szakember.

Nagyon örülnének, ha a kormány megvizsgálná annak lehetőségét, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe – mondta Flesch Tamás.

Kitért arra is, hogy a nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg. Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az – mondta.

A magyarországi szállodáknál azonban mindenképpen fokozatos nyitásra számít Flesch Tamás, mert a budapesti hotelek még biztosan nem számolhatnak külföldi vendégekkel, miközben a vidékiek elkezdhetnének dolgozni és bevételt termelni, ha kiszolgálhatnák a védett vendégeket.

Korábban írtuk