– Ön biztos befutó: az EP-lista 12. helyén szerepel. Brüsszelben a fogyatékosokért kíván dolgozni. Hogy áll az unióban a fogyatékosok ügye?

– Sajnos ahhoz képest, hogy az Európai Unióban ötvenmillió főre tehető a fogyatékkal élő polgárok száma, a mai napig tudomásom szerint három fogyatékkal élő képviselő dolgozott ott, mindhárom kerekes székes volt. A létszámhoz viszonyítva (Európa minden tizedik polgára fogyatékossággal él) nem túlzás azt állítani, hogy nagyon alulreprezentáltak vagyunk az Európai Parlamentben. Ezért is külön öröm, hogy az újonnan csatlakozott EU-tagállamok közül éppen Magyarország küldhet fogyatékkal élő EP-képviselőt a Fidesz–KDNP jóvoltából. Ráadásul, miután siket vagyok, így én lennék az első siket EP-képviselő.

– Hogyan tud majd kommunikálni Brüsszelben?

– Jelnyelvi tolmácsokkal, illetve írótolmácsokkal. Úgy gondolom, az Európai Parlament egy munkahely, így a parlamentnek kell majd ennek hátterét biztosítani. Ha ez sikerül, a jelnyelv az EP-ben használt nyelvek közül a huszonnegyedik lesz.

– Hány fogyatékkal élőt és ezen belül hány hallássérültet fog képviselni?

– Magyarországon hatszázezer fogyatékkal élő embert tartanak nyilván, ebből siket (hallásmaradvánnyal nem rendelkező emberek, akiknek anyanyelve a magyar jelnyelv) mintegy kilencezer fő, súlyos nagyothalló (akik hallókészülékkel is nehezen vagy kevéssé tudnak jól kommunikálni) pedig ötvenötezer fő. Ezek 2001-es népszámlálási adatok, a következő cenzus 2011-ben lesz, és én arra számítok, hogy a remélhetően pontosabb és alaposabb kérdőívek alapján jóval több fogyatékossággal élő állampolgárt fognak regisztrálni. Meggyőződésem ugyanis, hogy Magyarországon is – hasonlóan az európai statisztikákhoz – minden tizedik állampolgár él fogyatékossággal. Én az EP-ben nemcsak kifejezetten a hallássérülteket fogom képviselni, hanem minden fogyatékkal élő polgártársamat.

– Jelöltsége tehát felhívás?

– Nagyon is az. Az alulreprezentáltság gondja az én esetleges bekerülésemmel sem oldódik meg, de a Fidesz–KDNP lépése, amellyel engem jelölt, iránymutató lehet a magyar és külföldi politikai pártoknak: a fogyatékosság ügye ugyanis nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, ez mindannyiunk közös ügye.

– Mik a fogyatékkal élők legnagyobb problémái?

– Talán a képzéssel és a munkával kezdeném a sort. Mai oktatási rendszerünk nem teszi versenyképessé azoknak a fogyatékossággal élőknek a tudását, akik képesek lennének megállni a helyüket a munkaerőpiacon, én itt elsősorban arra a csoportra gondolok, amelyik képes lenne megállni a helyét, csak éppen nem kap esélyt a bizonyításra. A védett foglalkoztatók mellett ugyanis egyre inkább szükség lesz a nyílt munkaerőpiacon történő foglalkoztatásra is, mert társadalmunk rohamosan és erősen öregszik, és az aktív munkaképes korúak száma csökken, közben pedig itt vagyunk mi, több százezren, akik bizonyítani szeretnénk, ha lenne rá lehetőségünk és képzettségünk. Az oktatás és a foglalkoztatás rendszere nem kapcsolódik egymáshoz eléggé, így annak érdekében, hogy a képzett szakemberek el tudjanak helyezkedni, közös tervezésre és ezáltal nagyobb hatékonyságra lenne szükség. Sőt a fogyatékossággal élő fiatalok közül még azok se kapnak lehetőséget, akik ráadásul rendelkeznek megfelelő, versenyképes végzettséggel. Számtalan példát tudnék mondani.

– Mekkora a munkanélküliség a fogyatékkal élők körében?

– Mintegy kilencvenszázalékos. Ez az adat magában foglalja azokat is, akik munkaképesek lennének valamilyen szinten, de rokkantsági nyugdíjat vagy más ehhez hasonló szociális ellátást kapnak éppen azért, mert nem találnak sehol munkát. Ha megfelelő oktatást kapnának, ami szorosan össze lenne kötve a munkába helyezéssel, akkor nem fordulna elő az a napjainkban igencsak általános helyzet, hogy a húsz főnél többet foglalkoztató vállalkozások inkább befizetik az úgynevezett rehabilitációs hozzájárulást, semmint azzal vesződjenek, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak. Kérdem én, biztosan tudják-e, hogy ez vesződség? Meggyőződésem ugyanis, hogy a munkaadók túlnyomó részének semmilyen információja, tapasztalata nincs rólunk, pedig a valós helyzet sokkal kedvezőbb lehet. Budapesten működik egy szálloda, a Panda Hotel, ahol a foglalkoztatottak kilencven százaléka megváltozott munkaképességűekből áll. Ha nekik sikerült…

– Mitől tartanak a munkáltatók?

– Tévhiteik, túlzott aggodalmaik vannak. Azt hiszik, milliókba kerülne egy ilyen munkahely létesítése. Közben pedig a realitás teljesen mást mutat: a fogyatékossággal élő ember a munkahelyét, munkáját jobban becsüli, és ha lehetőséget kap a bizonyításra, azt meghálálja. Bár kétségtelen, hogy több esetben is felmerül az utóbbi években indított munkahelyteremtő programok hatékonysága, amikor is tényleg ilyen magas összegekről lehetett hallani. Ezen változtatni kell, mert nem a pénzügyi statisztikákat kell javítani elsősorban könyvelési technikákkal, hanem az általános helyzeten kell változtatni. A győzelmi jelentésekben nem azt kell szerepeltetni, hogy hány millió, milliárd forintot adott ki az állam, az adófizetők, hanem azt, hogy hány fogyatékkal élő, adófizető polgárral lett kevesebb a segélyeken élők, vagy egyéb szociális ellátásban részesülők körében.

– Mit szeretne elérni?

– Több európai szintű, kikényszeríthető szabványt a környezet akadály-mentesítése érdekében. Munka- és foglalkoztatás-központú ellátást a jelenlegi segélyközpontú szemlélet helyett. A programomban szerepel, hogy a súlyosan fogyatékos személyek hozzátartozói által végzett gondozási tevékenységet munkaviszonyként ismerjék el. De a számos programpont közül talán az egyik legfontosabb, hogy tegyük hozzáférhetőbbé az oktatási és képzési rendszert a fogyatékossággal élő fiatalok és felnőttek számára.

– Kikre számíthat?

– Minden jóérzésű magyar állampolgárra, függetlenül attól, hogy fogyatékossággal él-e vagy sem, aki felismeri annak jelentőségét, hogy egy fogyatékkal élő ember lehetőséget kaphat arra, hogy képviselje érdekeit. Ilyen sem volt még soha: fogyatékossággal élő emberként képviselni minden magyar ember érdekeit! Mi több, azokra is számítok, akik egy kicsit jobban előrelátnak, akik szeretnének önnön sorsukon is túllátni, akik tudják, hogy ők is lesznek idősek, mert a fogyatékosságok döntően az aktív kor végén alakulnak ki. A fogyatékos emberek körében elenyésző azok aránya, akik születésüknél fogva fogyatékkal élnek, a többség csak az aktív életkor végén döbben rá, hogy mennyi akadállyal és nehézséggel kell szembesülnie.

– Hol tart az akadálymentesítés európai viszonylatban?

– Az ember azt hinné, hogy Európa fővárosa, Brüsszel a leginkább akadálymentes hely Európában, holott ennek az ellenkezője igaz: itt szinte sehol nem tartanak. Mindemellett általánosságban az mondható el, Nyugat-Európában jobban állnak, mint minálunk. Magyarországon ugyanis már másodszor hosszabbították meg az akadálymentesítési határidőt. Az emberek szemében ez puszta pénzkérdés. Elmondom mindenkinek: az, hogy rámpát építenek egy lépcső mellé, nemcsak a kerekes székesnek jó, hanem az időseknek vagy a babakocsit toló kismamának is. A televíziós műsorok feliratozása sem kizárólag a hallássérültek javát szolgálja, hanem az idős emberekét, a nagycsaládos szülőkét vagy éppen a magyar nyelvet tanuló, gyakorló külföldiekét.

– Hány jeltolmács könnyíti meg a hallássérültek kommunikációját?

– Jelenleg minden megyeszékhelyen működik jelnyelvi tolmácsszolgálat, Budapesten három is. Ilyen szempontból jól áll a hallássérültek kommunikációs akadálymentesítése, hiányzik ugyanakkor a siket és nagyothalló emberek által használt magyar jelnyelv státuszát szabályozó, jelnyelvi törvény, ami reményeim szerint talán már júniusban a parlament elé kerül.

– Könnyebb lenne az életük, ha meghallgatnák a véleményüket?

– Soltész Miklóssal, a Fidesz–KDNP parlamenti képviselőcsoportja népjóléti kabinetjének vezetőjével országjáró kampánykörutat teszünk, az ország minden megyéjébe ellátogatunk, ahol találkozunk a helyi fogyatékkal élő embereket képviselő szervezetek vezetőivel, szociális intézmények vezetőivel és sok helyen az ottaniakat képviselő parlamenti képviselőkkel vagy önkormányzati vezetőkkel. Győrben például elhangzott, hogy bármilyen építési beruházást végez a város, kikéri a fogyatékossággal élők véleményét. A kecskeméti polgármester is segíteni kíván abban, hogy a Mercedes-gyár Magyarországon is érvényesítse az általunk is nagyra becsült német esélyegyenlőségi politikát és gyakorlatot. Ez mindannyiunk érdeke. Erről szól a sokat hangoztatott „Semmit rólunk, nélkülünk” szlogenje, ami azt szorgalmazza, hogy be kell vonni minket a döntéshozatalba, mert mi ismerjük legjobban a gondjainkat és azok megoldását is.

Hernádi Zsuzsa


DR. KÓSA ÁDÁM

1975-ben született Budapesten.

2000-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán jogi doktorátust szerzett.

2005-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán sportszervező-menedzseri diplomát szerzett.

2005-től az Országos Fogyatékosügyi Tanács tagja.

2005-től a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke.

2008-tól a Fogyatékos Emberek Szövetsége tanácsának elnöke.

Az Európai Siketek Szövetsége jogi bizottságának tagja, a Siketek Világszövetsége jogi bizottságának tagja, a Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) jogi bizottságának tagja.