Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Rétvári Bence közölte: ma már a magyar családok érezhetik, hogy az iskolakezdés idején a terhek jó részét igyekszik a kormány levenni a vállukról, a juttatások körét bővítették.

Kifejtette: a 2010-es költségvetéshez viszonyítva az látható, hogy 2020-ban 645 milliárddal bővülnek az oktatásra fordított források.

Rétvári Bence hozzátette: a legnagyobb mértékben a pedagógusbérekre fordítható keret nőtt, a jövő évben 355 milliárd forinttal többet fordítanak e célra, mint amennyit az állam, az önkormányzatok fordítottak 2010-ben. Felidézte, hogy megvalósult egy átlagosan 50 százalékos béremelés, és a különböző minősítési eljárások során a pedagógusok akár 70 ezer forintos plusszal számolhatnak.

Bővültek emellett a szociális gyermekétkeztetés forrásai, ez a 2010-es 29 milliárdról jövőre 82 milliárd forintra nő.

Rétvári Bence rámutatott: 2,5-szeresére emelkedett az a forrás, amelyből a gyermekek számára ingyenes étkezést tudnak biztosítani. Ez a növelt összeg azt jelenti, hogy bölcsődében, óvodában minden 10 gyermek közül 8-9 ingyenesen kapja az étkezéseket, és az iskolások körében is jóval többen jogosultak a térítésmentes étkezésre, amely egyre inkább családtámogatássá válik a korábbi szociális juttatásból. Az egynapi költségkeret is nőtt, amiből egészségesebb ételeket tudnak a gyermekeknek biztosítani.

A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy az első, sikeres nyelvvizsgát az állam finanszírozza, illetve kifizetik a KRESZ-vizsga díját is a fiataloknak.

A következő tanévben indul el a 9. és 11. évfolyamon az a lehetőség, hogy a diákok kétszer két hétig idegennyelvi környezetben nyelvi kurzuson vehetnek részt.

Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a nyomdák augusztus 1-jéig valamennyi tankönyvet legyártottak, és elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba.

Mostanra már szinte minden intézménybe megérkeztek a tankönyvek, illetve az elkövetkező napokban megérkeznek. Összesen 13 millió tankönyvet szállítottak ki az iskolákba – ismertette.

Jelentős változás ez a 2010 előtti időkhöz képest – mutatott rá a helyettes államtitkár, aki hozzátette: 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló már ingyenesen kaphatja a tankönyvet. A 2020-as tanévtől pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz.

Maruzsa Zoltán beszámolt arról a bürokráciacsökkentő intézkedésről is, hogy a következő tanévtől közvetlenül a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-val (Kello) számolják el a tankönyvek árát, és az iskoláknak csak a tankönyvrendeléseket kell leadniuk.