Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László
Hirdetés

A Mol százhalombattai kőolaj-finomítójában a nyár derekán kezdtek bele halaszthatatlan karbantartási műveletbe, amelyet két ütemben tervezett elvégezni a magyar olajtársaság. Az első körben került sorra az időszakos, ütemezett karbantartás, ami a százhalombattai finomító berendezéseinek biztonságos üzemmenetét, illetve élettartam-növelését szolgálja, míg a másodikban további üzemek nagyjavításával foglalkoztak. A tervek szerint október végétől működött volna újra teljes kapacitással a finomító. Ám ahogy az elmúlt napok híreiből kiderült, nem így történt. A hatás nem maradt el, egyre több kúton lehet belefutni üzemanyaghiányba. A Mol nemrég átmeneti korlátozásokat vezetett be azon független benzinkutak számára, amelyekkel szemben kiszolgálási kötelezettségük nincs, de a hatósági ár életbelépését és az importkiesést követően szerződést kötöttek velük.

Mégis hogy fordulhatott ez elő?

Adja magát a kérdés, hogy egy hosszú évtizedek óta üzemelő finomítóban, ahol aligha ez volt az első karbantartás, hogyan állhatott elő ez a helyzet.

– Karbantartási munkákra egy olyan összetett gépezetnél, mint a Dunai Finomító, rendszeresen szükség van. Idén végeztük el a Dunai Finomító történetének legnagyobb karbantartását, amelyet a háború kitörése és az ellátási helyzet miatt tavaszról halasztottunk el. Ez egy átfogó és költséges műszaki vizsga, nagyszerviz volt, amely terveink szerint hamarosan lezárul, és azokat az üzemeket is újra tudjuk indítani, ahol ennek kapcsán további karbantartási munkák merültek fel – derült ki az olajcég lapunkhoz eljuttatott válaszából.

A százhalombattai létesítmény működését júniusban beárnyékolta egy tűzeset, most pedig a Demokrata információi szerint a nyomáspróbák során csőrepedésekre derült fény, márpedig a finomító addig nem tud teljes üzemben működni, amíg a hibát el nem hárítják. Erre volt egy céldátum is, december 2., ám pénteken mégsem készültek el, miután újabb hibák merültek fel. Ráadásul a Dunai Finomító kálváriája korántsem egyedi eset, emlékezetes, hogy nyáron az OMV schwechati létesítményében sem sikerült az újraindítás a karbantartási munkák után, ami akkor annyira megzavarta az ellátást, hogy a nagyobb problémák megelőzésére érdekében Magyarországon piacra került a biztonsági üzemanyagkészletek egy része. Csakhogy ezt most kellene a Molnak visszatermelnie, ami jelen helyzetben aligha megy zökkenőmentesen, viszont elkerülhetetlen, mivel szigorú nemzetközi szabályok vonatkoznak a stratégiai tárolókra.

Szomorú érdekesség, hogy nyáron a térség egy másik fontos finomítója is bajba került: az Orlen Unipetrolnak a csehországi Litvínovban működő létesítményét egy robbanás és tűzeset miatt kellett leállítani.

Korábban írtuk

A Mol finomítója évente 8,1 millió tonna olajat tud feldolgozni, az osztrák Schwechat 9,6 millió, Litvínov pedig 5,4 millió tonnát. Megkérdeztük a magyar olajtársaságot, vizsgálták-e azt a körülményt, hogy a régióban három nagy finomító egymás után hibásodott meg, és ha igen, lehet tudni, hogy mire jutottak? Sajnos erre a kérdésünkre nem kaptunk választ.

A fél gőz nem elég

A Dunai Finomítóban továbbra is szakszerű körülmények között zajlanak a karbantartási és az újraindításhoz szükséges munkálatok. A finomító múlt héten 50-55 százalékos kapacitással üzemelt, a sikeres újraindítás után pedig ütemezetten tud visszaállni a teljes gyártási kapacitásra – tudta meg lapunk a Moltól. Csakhogy ez már rövid távon sem elegendő a zavartalan ellátáshoz, amint az az olajcég Demokratának adott válaszából kiderült.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Folyamatosan optimalizáljuk a készleteinket, és átmeneti korlátozásokat vezetünk be, hogy az ország minden pontjára tudjunk a működéshez elegendő üzemanyagot szállítani. Múlt héten részleges termékhiány a hálózatunk 25 százalékában jelentkezett, de töltőállomásaink üzemelnek, tankerautóink pedig folyamatosan úton vannak – tudtuk meg.

Az sem segít a helyzeten, hogy infláció ide vagy oda, üzemanyagból még mindig többet fogyasztunk, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az első fél évben voltak olyan napok, amikor harminc százalékkal is meghaladta az üzemanyag-fogyasztás az egy évvel korábbi szintet, és a lakossági felhasználás sem csökken. A Mol szerint ugyanakkor a jelenlegi hiány legfőbb oka, hogy nincs elég importtermék a magyar piacon. A magyarországi üzemanyagpiac mintegy 30 százaléka külföldről érkezett az elmúlt években, mostanra azonban ez szinte teljesen eltűnt, és a Mol novemberben már a nagykereskedelmi piac 85 százalékát látta el.

A brüsszeli fiúk tudnak pár trükköt

A háborús helyzet és az uniós szankciók növelik az ellátásbiztonsági kockázatot az egész régióban – véli a magyar olajcég. Ugyanis normál helyzetben nem volna gond, a Mol minden további nélkül hozhatna üzemanyagot pozsonyi finomítójából Magyarországra, amit az olcsó orosz kőolajból állítottak elő. Az olajtársaság ezt eddig meg is tette. Csakhogy hiába lehetne Szlovákiából vagy akár Csehországból behozni az üzemanyagot, elvégre hazánkhoz hasonlóan ez a két ország is mentességet kapott a csővezetéken szállított kőolajat érintő korlátozás alól, a könnyítés nem vonatkozik az országok közötti szállításra.

Hamarosan hatályba lép az orosz nyers­olajimport elleni újabb szankció, amely ugyan a csővezetéken érkező kőolajat nem sújtja, de az Oroszországból származó nyersolajból készített feldolgozott termékeket igen, márpedig ilyen a benzin és a gázolaj is. Ami azt jelenti, hogy a Mol a saját pozsonyi finomítójából sem hozhat be olyan üzemanyagot, ami orosz kőolajból lett finomítva. Ez pedig a jelenlegi formában sakk-matt a magyar ellátásbiztonságnak, most legfeljebb reménykedni lehet abban, hogy e héten már minden terv szerint alakul Százhalombattán.