Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Földi-Kovács Andrea, Táncsics Mihály-díjas televíziós újságíró, moderátor, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Szilvay Gergely író, a Rubicon Intézet kutatója és Éric Zemmour francia filozófus-esszéista (b-j) A nyilvánosság és a család című panelbeszélgetésen, a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban 2021. szeptember 24-én
Hirdetés

Azt mondta: a nyilvánosság „totálisan kettévált”, több releváns társadalmi ügyben – „multikulti”, migráció, abortusz, drogliberalizáció, „elnyomottnak tételezett kisebbségek ügye”, gender vagy a család témaköre – két teljesen egymással szemben álló vélemény figyelhető meg.

Az egyik szembenéz a valósággal, a valós problémákkal, a másik saját ideológiájának foglya lett, „a teremtés rendjével szembemenő álvilágot” kreál és ezt az ideológiát akarja ráerőltetni valamennyi társadalomra – jelentette ki

Szánthó Miklós szerint egy civilizációnak önerőből fenn kell tudni tartania saját népességét és meg kell védenie a társadalmi rend alapjául szolgáló család intézményét.

Éric Zemmour francia esszéista, politikai újságíró a franciaországi helyzetről beszélt, ahol a demográfiai csökkenés mellett a migráció is jelen van. Emellett „ideológiai harc” is folyik – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: jogukban áll kritizálni az „LMBT-ideológiát”, ahogy a feminizmust is kritizálhatják, azonban ez nem azt jelenti, hogy automatikusan ellenségei lennének a homoszexuálisoknak.

Azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök az az európai vezető, aki legjobban felmérte, hogy miről van szó, és mennyire fontos harcolni. „A népeinknek ez a túlélési záloga” – mondta a francia újságíró.

Szilvay Gergely író, a Rubicon Intézet kutatója már azt problémaként értelmezte, hogy a mai „posztmodern” világban vita van arról, mi az a család. Hiszen ennek egy magától értetődő társadalmi intézménynek kellene lennie – hangsúlyozta.

Meglátása szerint Magyarországon még meg lehet védeni a család hagyományos elképzelését, Nyugaton azonban inkább már arra kell törekedni, hogy visszaálljon a régi felfogás, hiszen ott ma a család fogalmát az „LMBTQ-mozgalom” tematizálja.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a nyilvánosságban az újfajta családfogalmakkal szemben „ellenpropagandára” van szükség, amely a hagyományos családfelfogást hirdetné.

Korábban írtuk