Az olasz partnerekkel egyetértettünk abban, hogy nem szabad liberálisok játékszabályai szerint játszani. Meg kell védeni az Isten, a haza és a család hármas egységét, hiszen csak közös összefogással lehet megvalósítani a liberálisok rémálmát, a konzervatívok nemzetközi összefogását

Hirdetés

– mondta a Magyar Nemzetnek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

A konferencián Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője is részt vett, lapunknak arról beszélt, hogy az összetett krízishelyzet következtében egyre több bevándorló érkezik Európába, ennek következtében elengedhetetlen a tagországok összefogása az illegális tömegek megállítására. Beszámolt arról is, hogy uniós szinten még mindig nincs egyetértés a migráció megfékezéséről, hiszen azt tapasztalják, hogy évről évre, hónapról hónapra mindig vannak migrációt támogató újabb tervek a brüsszeli fiókokban. Nacsa Lőrinc leszögezte, hogy ezek a tervek egyértelműen veszélyesek. „Európa számos fronton küzd kihívással a háború, a szankciók és a gazdasági válság miatt, melyet tovább nehezítenek a háború és a migráció okozta biztonsági kihívások. Az azonban biztató, hogy Magyarország első kézből meg tudja osztani tapasztalatait az európai tagországokkal, így Olaszországgal is” – tette hozzá.

A magyar konzervatív civil szervezeteknek nagyon erős kapcsolataik vannak az olasz jobboldali szervezetekkel – számolt be Törcsi Péter az Alapjogokért Központ operatív igazgatója. Hangsúlyozta, „az olasz barátokkal való találkozók egyre gyakoribbá váltak, hiszen Magyarország és Olaszország nagyon hasonló helyzetben van illegális migráció elleni küzdelemben”. Elmondta, Olaszországot a Földközi-tengeren éri erőteljesen az illegális migráció, míg Magyarország a kontinentális útvonalon van nagyon intenzíven kitéve ugyanennek – Brüsszelben azonban még mindig nem dőlt el a vita arról, hogy jó-e a migráció Európa számára. Kiemelte, nemcsak a kormányok feladata, hogy olyan fontos kérdésről véleményt mondjanak, mint amilyen a migráció, hanem a különböző konzervatív civil szervezetek is javaslatokat tehetnek a kormányoknak.

Törcsi Péter ismertette, abban bíznak, hogy a magyaroknak egy erős szövetséges kormánya lehet Olaszországban és így meg fog erősödni az illegális migrációt elutasító hang a brüsszeli döntéshozatalban.

Korábban írtuk

Folytatódik a már korábban elkezdett igen értékes közös együtt gondolkodás az olasz és a magyar konzervatív kutatók, civil szervezetek és politikusok között számos kulturális és politikai kérdésben

– számolt be lapunknak a Rómában tartott kerekasztal-beszélgetés jelentőségéről Francesco Giubilei.

A Nazione Futura olasz agytröszt elnöke ismertette, közös álláspontot képviselnek abban, hogy elengedhetetlen az Európai Unió újragondolása aszerint, hogy Európa a nemzetek és népek Európája legyen, ne pedig a brüsszeli hatalom összpontosítása. Francesco Giubilei kiemelte, hogy kulturális szempontból igen fontos az európai identitás, valamint a zsidó-keresztény gyökerek megerősítése az európai intézményekben.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.