Fotó: MTI/Balázs Attila
Hirdetés

Indoklásként azt írta, a magyar baloldalon szervezeti űr van, ő ezt szeretné majd belakni.

„Vízkereszt, vagy a jó boszorkány ünnepe valaminek a végét, ill. az elejét jelenti.

Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet.

A magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni.

Aki ott van ott van, aki nincs nincs.

A barátság örök”

– írta Szanyi Tibor.

Szanyi kapitány az utóbbi időben számos alkalommal kritizálta pártját. Egy nyílt levelében például úgy fogalmazott, szavazzon a pártra a vasorrú bába.

Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk

– írta akkor Szanyi Tibor.

Augusztusban új mozgalmat is indított Igen néven. Ezt ő „a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként” jellemezte, és azt mondta, a mozgalom nem kíván párttá válni.

Szanyi kapitány nem tudta az MSZP-t rávenni a rendszerkritikus gondolkodásra

Szanyi kapitány az MTI-nek ma úgy nyilatkozott, fél éve érleli magában a döntést, amelynek nincs köze a nyáron ellene indult fegyelmi eljáráshoz.

Szanyi Tibor kilépése okai között említette, hogy hiányérzetként jelentkezett nála, hogy nem tudta az MSZP-t rávenni a rendszerkritikus gondolkodásra.

Hozzátette: a világ változik, „nyakra-főre” alakulnak az országban a baloldali műhelyek, amelyek közös jellemzője a rendszerkritikusság mellett a klímavédelem.

A feladat az, hogy ezeket a csoportokat egy közösséggé formálják – mondta.

Jövőre vonatkozó terveiről azt mondta, 1998 óta politizál, és most már „így marad”.

Szanyi Tibor közölte, a nyáron általa alapított mozgalomból, az Igenből szerinte nem lesz párt, de azt el tudja képzelni, hogy egyes tagok más mozgalmak tagjaival közös platformot találnak.