Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom Magyarországon listavezetője a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, a valódi baloldalnak már évtizedek óta nincs képviselete, ugyanakkor legalább egyharmados igény van rá – írja a Mandiner.

Hirdetés

A politikus érdekharcnak látja az ellőválasztást.

„Abban a tekintetben, hogy össze tudták állítani a liberális, konzervatív, náci tömböt, a hat párt a maga szempontjából jó eredményt tudott elérni. Ezt a folyamatot, persze, rengeteg manipuláció kísérte”

– vélekedett Szanyi Tibor, aki szerint az előválasztást „viccesen megtrollkodták” bizonyos Fidesz-szimpatizánsok.

Az ISZOMM listavezetője szerint a „fideszes érzelmű előválasztók egyértelműen Márki-Zay Péterre tettek, hogy Jakab lenyomásával kicsit megkeverjék a kártyákat.”

Szanyi Tibor úgy véli, az ellenzéki hatos fogatnak Karácsony Gergely lett volna a megfelelő figura, aki alapvetően egy konszenzusra hajló, könnyen irányítható ember, Márki-Zay Péter viszont egy konfliktusérdekelt személyiség. A politikus szerint a közvélemény-kutató cégek is „beleszóltak a meccsbe” miután az eredeti papírforma már régen borult, hiszen október 23-ára ígérték meg a pártok a közös listát és a kész programot, ám, ilyen még mindig nincs.

A Márki-Zay Péter által jelzett negyven százalék a győzelmi esélyt illetően, gyakorlatilag nulla – hangsúlyozta az ISZOMM listavezetője.

„Lám, reálisan ő sem hisz a saját győzelmében, mondjon bármit is. Akkor miért hinnének benne a pártok, de főleg a szavazók? Ha ilyen kétséges a győzelem, akkor a lehető legerősebb frakció felépítésére készül a DK is. Már nem érdekük Márki-Zay sikere. Ez a pali az összevissza beszédével egyébként is szétzilál minden esélyt”

– fogalmazott interjújában Szanyi Tibor.

A Mandiner cikkét IDE KATTINTVA olvashatják.

Korábban írtuk