Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: kormányzati célkitűzés, hogy valamennyi járásban legyen honvédelmi sportközpont, hogy lehetőséget adjanak a helybelieknek a sporttevékenység gyakorlására, a közösségi élet erősítésére, a közösségépítésre.

Hirdetés

A honvédelmi sportközpont alapvető profilja a sportlövészet, de küzdősportok és technikai sportok is gyakorolhatóak, segítséget jelentve az érintett sportágak számára is az utánpótlásbázis szélesítésére.

Emellett a szellemiség ápolása is cél, a hazához való kötődés erősítése. Továbbá a Magyar Honvédség utánpótlásának biztosítását is segíthetik, a tartalékos képzésben is szerepet tudnak vállalni a honvédelmi sportközpontok – tette hozzá a kormánybiztos.

Az első ütemben épülő sportközpontok közül Balassagyarmat, Újfehértó és Baja után Szarvas a negyedik helyszín, majd Szigetvár következik. Simicskó István köszönetet mondott Babák Mihálynak, Szarvas kormánypárti polgármesterének, valamint Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselőnek, akik sokat küzdöttek azért, hogy Szarvas is benne legyen az épülő honvédelmi sportközpontok első ütemében.

Korábban írtuk

A kormánybiztos azt mondta: nagyjából egy évig tart a kivitelezés, így az első öt honvédelmi sportközpont jövő nyár végére, ősz elejére készülhet el.

Úgy fogalmazott: ütemesen haladnak, a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. folyamatosan dolgozik a további közbeszerzéseken. A tervek szerint 2022-re minden megyében lehet honvédelmi sportközpont; 2026-ra valósulhat meg, hogy minden járásban legyen honvédelmi sportközpont. Országos hálózatot szeretnének kiépíteni – közölte Simicskó István.