Fotó: MTI/MTVA/Bizományosi: Róka László, illusztráció
Hirdetés

Az online regisztráció és szerződéskötés bevezetésével keddtől nem szükséges személyes ügyintézés a közbringarendszer használatához – olvasható a közleményben.

A BKK az ügyfelek türelmét és megértését kéri, ha kisebb technikai fennakadások lennének az első napokban, annak ellenére, hogy az új fejlesztéseket számos alkalommal már tesztelték.

Varga Ivettet, a BKK vezérigazgatóját idézve a közleményben arról írnak, hogy a MOL Bubi megújítását későbbre tervezték, de a járványveszély miatt most átadnak olyan fejlesztéseket, amelyek előkészítése már korábban elkezdődött és előrehaladott állapotban van. A járványhelyzet elmúltával a most bevezetett száz forintos árnál magasabb, a korábbinál azonban jóval kedvezőbb tarifával működhet majd a közbringarendszer – közölte.

Az online regisztrációra a MOL Bubi honlapján (molbubi.hu) és a MOL Bubi alkalmazásban van lehetőség. A felhasználói fiókot rövid regisztrációs folyamat után aktiválják, ezután a jelképes, havi százforintos havidíj online kifizetése után a közbringarendszer azonnal használható.

A százforintos bérlet alkalmanként félórányi kerékpározást tesz lehetővé további díj megfizetése nélkül. A harminc percen túli folyamatos használat esetén külön díjat is kell fizetni, amelynek összege a túlhasználat idejétől függően fokozatosan emelkedik. Ezért célszerű a közbringarendszer használatbavétele előtt feltölteni a felhasználói egyenleget.

A közlemény szerint akiknek van használatban lévő MOL Bubi-jegyük vagy -bérletük, azok továbbra is azzal tudják használni a közbringarendszert. Ők a jegy vagy bérlet érvényességének lejárta után válthatnak új, százforintos havi bérletet.