Hirdetés

A Századvég Alapítványnak az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a válaszadók több mint háromnegyede (76 százaléka) szerint a soha le nem járó kamatozású hitel végleg kiszolgáltatottá tenné Európát, míg a 6 százalékuk a kötvény bevezetése mellett áll.

Azt írták: még a baloldali szavazók többsége (54 százaléka) is úgy véli, hogy az örökjáradék-kötvény kibocsátása elfogadhatatlan ötlet, míg a 14 százalékuk egyetért vele – fűzik hozzá.

Emlékeztettek arra, hogy Soros György álláspontja szerint az Európai Uniónak 1000-1500 milliárd euró értékű – a kamatterheit tekintve határozatlan futamidejű – örökjáradék-kötvény kibocsátásával kellene orvosolnia a jelentkező gazdasági nehézségeket, illetve az unió ebből a forrásból támogatná a tagországok gazdaságainak újraindítását.

Korábban írtuk

A nagyon ritka értékpapír sajátossága, hogy fix kamatozású és nincs lejárati ideje. Ezért az adósnak a tőkét nem, azonban az előre meghatározott éves szinten jelentkező kamatot határozatlan ideig fizetnie kell – ismertették, hozzáfűzve, ezt a hitelt az EU az összes tagország nevében venné fel és ebből támogatná az egyes tagállamokat.

A Századvég szerint más felmerülő finanszírozási megoldásokhoz képest ez azzal járna, hogy generációkon keresztül eladósodnak a hitelt felvevő országok, és mint adóstársaknak, az uniót elhagyniuk is sokkal nehezebb lenne.

A Századvég kutatása szerint az „amerikai spekuláns” szóban forgó javaslatát jelentős elutasítottság övezi a magyaroknál. A konstrukció elutasítottsága a jobboldali szavazók között a legmagasabb (91 százalék), illetve a középen állók több mint kétharmada (72 százaléka) sem támogatja a tervet, ezzel szemben a 2, illetve 8 százalékuk mellette áll. 

A Fidesz-KDNP szavazóinak 91 százaléka ellenzi és csupán 2 százaléka támogatja a tervet – írták, hozzáfűzve: a kormánypártok politikájával szemben leginkább kritikus DK és Jobbik szavazóinak tekintélyes része sem helyesli az örökjáradék-kötvény bevezetését.

Az előbbi szimpatizánsainak 59 százaléka, az utóbbinak 76 százaléka gondolja elfogadhatatlannak a milliárdos üzletember szóban forgó kezdeményezését, és csak a 7-7 százaléka áll az ötlet mellett – tartalmazza a Századvég közleménye.