Fotó: Századvég
Hirdetés

A Századvég kiemeli, a hódmezővásárhelyi polgármester felvetései nem előzmény nélküliek a baloldalon, 2003-ban Medgyessy Péter, majd 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormánya is tervbe vette az egészségügyi szolgáltatások magánkézbe történő kiszervezését.

„Meg vagyok győződve róla, hogy ezen az állapoton, ami ma van, ezen csak egy drasztikus magánosítás segíthet, a szolgáltatók igenis legyenek magánszolgáltatók, versenyezzenek egymással, gazdálkodjanak felelősen”

– idézi Márki-Zay Péter 2018-ban tett kijelentését a Századvég.

A baloldal kormányfőjelöltje 2020-ban felvázolta továbbá, hogy „egy olyan szolgáltató, versenypiaci egészségügyet kell felépíteni, ami egy egybiztosítós modellben is teret ad a magánszolgáltatóknak.” Ezen felül Márki-Zay Péter 2021-ben rögzítette, hogy „az egybiztosítós, versengő egészségügyi modellt” látja ideálisnak, mivel „álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet”, valamint „ahol fizetős egészségügyet vezettek be, ott jól működött.”

A Századvég kutatása rámutat, az egészségügy privatizációjára, illetve az egészségügyi szolgáltatások magánszereplők részére történő kiszervezésére vonatkozó baloldali javaslatok nem találkoznak a magyar választók elvárásaival. A válaszadók 85 százaléka ellenzi, hogy a kórházak magánbefektetők kezébe kerüljenek, és mindössze a 12 százalékuk támogatná, hogy az egészségügyet az állam privatizálja Magyarországon.

Módszertan

CATI (telefonos) módszer, n=1000, politikai szempontból aktív, felnőtt magyar lakosság körében, adatfelvétel: 2022. január, hibahatár: +/- 3,4 százalékpont

A kutatás elérhető a Századvég oldalán.

Korábban írtuk