Hajnal Gabriella elmondta, 110 480 diák kap ingyenes tanszercsomagot elsőtől nyolcadik évfolyamig, függetlenül attól, hogy ki az iskola fenntartója. A csomagokat már kiszállították, a rászoruló diákok augusztus 30. és szeptember 2. között meg is kapják azokat – tette hozzá.

Hirdetés

Már harmadik éve, hogy európai uniós forrásból támogatott projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkárságával közösen oldják meg a tanévkezdéshez szükséges, alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését – emlékeztetett.

A tanszercsomagok összeállításakor figyelnek arra, hogy a korosztályoknak megfelelő legyen: az első osztályosok csomagja jóval több iskolaszert tartalmaz, mint a többieké. Ebben a csomagban van például teljesen felszerelt tolltartó is – mondta.

Hajnal Gabriella jelezte, a tapasztalatok szerint a gyerekek nagyon örülnek a tanszercsomagoknak, azok tartalma megfelel mind a diákok, mind a tanárok igényeinek.

Korábban írtuk

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára rámutatott, a kormány azért döntött erről a támogatásról, hogy minden rászoruló családban a gyermek „biztonsággal” meg tudja kezdeni a tanévet.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a tanszer csomagolását a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. végezte, amely csaknem tízezer, többségében megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.

A közreadott sajtóanyag szerint az alapvető tanszereket tartalmazó csomagok beszerzését az állam 911,5 millió forintos uniós forrásból oldotta meg. Több mint kétezer iskola diákjai kapnak ingyenes tanszercsomagot – írták.