A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd az Orbán-kormány „felelőtlen járvány- és válságkezelése”, valamint „az önkormányzatok kivéreztetése” ellen tiltakozott közös közleményben.

Hirdetés

A Fidesz azt írta: úgy tűnik, hogy az év utolsó napja sem kivétel, a baloldal most sem segíti, hanem akadályozni akarja a koronavírus-járvány elleni védekezést.

Szégyen, amit egész évben műveltek. Elleneztek minden, a pandémia elleni védekezéshez szükséges döntést, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, a védekezéshez szükséges forrásokat, „végigkamuzták az évet, kamuvideókat és álhíreket gyártottak”, támadták a védekezésben résztvevőket, valamint lejáratókampányt folytattak Magyarország ellen – sorolta a nagyobbik kormánypárt.

Úgy folytatták, hogy a kabinet minden pénzt és erőforrást biztosít a járvány elleni védekezésre, az egészségügyi védőeszközökre, a vakcinák beszerzésére, a gyermekes családok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelmére.

Korábban írtuk

Idén az egész ország példaértékűen összefogott, segíti a pandémia elleni védekezést, „csak a baloldal és a baloldali polgármesterek akarják ebből magukat kihúzni” – közölték.

A helyi iparűzési adó felezése a magyar kis- és középvállalkozásokat, ezáltal a helyi munkahelyeket védi. Ezzel együtt a kabinet jelentős összegekkel támogatja az önkormányzatokat, és megszabadította azokat a baloldali kormányzás alatt felhalmozott 1300 milliárdos adósságuktól – olvasható a Fidesz közleményében.