Fotó: ShutterStock/tviolet
Hirdetés

A párt frakcióvezetője által jegyzett közleményben Simicskó István Székelyföld autonómiájának napján azt hangsúlyozta: „a szégyenletes 2004. december 5-i népszavazás erkölcsi rombolása után a jelenlegi kormány elkötelezettségének köszönhetően komoly szemléletváltás történt a határon túli magyarság megítélésével kapcsolatban”.

Felhívta a figyelmet arra: az anyaországban élőknek erkölcsi kötelességük, hogy a diaszpórában és a szórványban élő magyarságot minden tekintetben felkarolják, boldogulásukat segítsék – éljenek bárhol a világon.

Azt írta: 2010 óta a Fidesz-KDNP-kormányok mindent megtettek azért, hogy „Trianon traumáján túllépve” baráti és bajtársi kapcsolatokat építsenek ki azon országokkal is, amelyek a történelem viharai következtében sok „magyar honfitársunknak adnak otthont”.

A képviselő kiemelte: a székelység olyan történelmi közösség, amelynek sajátos hagyományai hosszú évszázadok óta gazdagítják a magyar kultúrát. „Székely testvéreinket különösen a szívünkben hordozzuk, így támogatjuk az ő autonómiaigényüket, amely a szülőföldjén boldogulni akaró, identitására büszke kisebbség törekvése. Fontos, hogy kulturális téren is megőrizhessék nyelvüket, hagyományaikat és szokásaikat”.

Korábban írtuk

Az autonómia olyan jog az Európai Unióban, amely megilleti a székelyeket is, s ezt követelni vagy éppen küzdeni érte természetes dolog – hangsúlyozta Simicskó István.

„Isten éltesse a székelyeket ezen küzdelmükben, a székely autonómia napján!” – írta a KDNP frakcióvezetője, hozzátéve: „a Kárpát-medence-szerte meggyújtott tüzek, mécsesek emlékeztessenek minket összetartozásunkra”.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2016-os felhívása alapján október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. Ekkor imákkal és őrtüzekkel emlékeztetnek arra, hogy a székelyek nem mondanak le jogos igényeikről.