Fotó: ojal/shutterstock-com

Pert nyert a Hargita megyei rendőrkapitányság, és a csíkszeredai csendőralakulat ellen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszéki elnöke, akit a rendőrség és a csendőrség is megbírságolt 2016 júniusában egy csíkszeredai köztéri zászlófelvonás miatt. Az első fokon eljáró csíkszeredai bíróság december végi ítéletében érvénytelenítette azt a tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot amelyet a Hargita megye zászlajának tekintett székely zászló nem törvényes felvonásáért rótt ki a rendőrség, csütörtökön pedig figyelmeztetésre enyhítette azt az ezer lejes (70 ezer forint) bírságot amelyet a csendőrség egy betiltott rendezvény megtartása miatt szabott ki. 
    
Tőke Ervin az MTI-nek elmondta: nem szabad megengedni, hogy a székely zászló ne jelenhessen meg Székelyföld közterein.

„Ne gondolja a román állam, hogy ő a csíkszeredai főtér tulajdonosa. Én is résztulajdonos vagyok” – jelentette ki a politikus.
    
Tőke Ervin korábban elmondta: egy négyzetméternyi területet bérelt Csíkszereda főterén, és építési engedélyt kapott a polgármesteri hivataltól arra, hogy zászlórudat állítson fel ezen a területen. A zászlófelvonás meghirdetett ünnepélyének a délelőttjén azonban a városháza közrendi bizottsága kedvezőtlenül véleményezte az önkormányzati választások kampányzárására meghirdetett ünnepséget, Jean-Adrian Andrei prefektus pedig megtámadta a bíróságon a zászlórúd elhelyezésére vonatkozó építési engedélyt. Tőke Ervin – aki az EMNP csíkszeredai polgármesterjelöltje volt – közölte az eseményre összegyűltekkel, hogy a rendezvény elmarad, de felvonta a zászlót. A helyszínen tartózkodó rendőrök és csendőrök a politikust bekísérték a rendőrségre és megbírságolták, a zászlót pedig bűnjelként foglalták le. 
    
Amint az MTI-nek Tőke Ervin elmondta, a per során arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy a székely zászló nemzeti jelkép, és – ha a Hargita megyei önkormányzat a megye jelképévé is nyilvánította – a megyezászlóra vonatkozó szabályok miatt nem korlátozható egy nemzeti jelkép használata. Tanúkkal igazolta ugyanakkor, hogy ünnepséggel készültek a zászlófelvonásra, amit végül nem tartottak meg. Hozzátette: a zászlófelvonás nem egy bejelentésköteles rendezvény, hanem személyes akció volt. 
    
2017 első napjaiban a Hargita megyei tanács is kénytelen volt eltávolítani a megyeházáról a székely zászlókat. Jean-Adrian Andrei prefektus ugyanis megtámadta azt az önkormányzati határozatot, amely megyezászlóvá nyilvánította a jelképet, a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetére pedig októberben a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben kötelezte az önkormányzatot a zászlók eltávolítására. Egy szerdán tartott ceremónia keretében Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a római katolikus, református és unitárius egyház csíkszeredai lelkészeinek adta át megőrzésre a megyeházáról eltávolított székely zászlókat.

MTI