Szél Bernadett egyike azoknak a politikusoknak, akik kibuktak az országgyűlésből, miután vereséget szenvedett a Budaörs-Budakeszi központú választókerületben.

Hirdetés

Az egykori LMP-s politikus a Momentum színeiben indult egyéniben a Fidesz-KDNP politikusa, Menczer Tamás ellen a Pest megye 2. számú választókerületében, ahol a szavazatok 44,10 százalékát szerezte meg, és mivel egyéniben vereséget szenvedett, így a parlamenti helyét is elvesztette. A baloldal listáján a Momentum színeiben mindössze a 206. helyen szerepelt, mert abban bízott, hogy egyéniben le tudja győzni a Fidesz-KDNP jelöltjét.

A 2011-es tisztújításakor az LMP-kongresszus választmányi szóvivővé választotta. Parlamenti mandátumát 2012. február 2-án országos listáról, kongresszusi döntés nyomán szerezte Kaufer Virág lemondását követően.

2013 és 2018 között a párt női társelnöke, előbb az alapító, Schiffer András, majd Hadházy Ákos mellett.

Korábban írtuk

A 2014-es országgyűlési választáson az LMP országos listájának 2. helyén szerepelt, emellett Pest megye 2. választókerületében indult egyéni jelöltként. A választáson az országos listáról szerzett mandátumot. A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson pedig már ő volt az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Az ígéretesnek tűnően induló karrier azonban csúfos bukásba torkollt. Miután Szél és Hadházy feladták az LMP függetlenségét és a párt kongresszusának döntésével ellentétben elkezdtek visszaléptetésekről egyezkedni, a választáson az LMP hatalmasat bukott. Szél sem nyert egyéniben, az árulásért dühös LMP-tagok pedig eltiltották a párttisztségek betöltésétől, mire Szél durcásan kilépett.

Ezután Szél már csak a botrányokozással foglalkozott, és valószínűleg nem is marad meg róla több az emberek emlékezetében, mint az MTVA-nál bemutatott előre eltervezett szánalmas cirkusz.

Idézzük fel például azt, amikor az MTVA-hoz megpróbáltak betörni Hadházy Ákossal.

A legtöbben azonban valószínűleg Kunhalmi Ágnessel közös számára emlékeznek, amikor Kunhalmi eljátszotta, hogy nekifut egy ajtónak, Szél pedig eljátssza, hogy megijed. Mindezt, persze, élőben közvetítették.

És végül, de nem utolsósorban – így rappel Szél Bernadett:

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható az Origo oldalán.