Fotó: MTI/Kovács Tamás, szerk.
Hirdetés

 „A 2014 óta tartó pereskedésem végállomásaként azt kívánom elérni, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondja: a magyar kormány jogszerűtlenül korlátozta, hogy az adófizetők megismerhessék a paksi bővítés ütemterveit. Paks2-vel kapcsolatban ugyanis a mai napig nem tudhatják az adófizetők azt, hogy pontosan mit, mikorra és mennyiért kellene felépítenie Pakson a Roszatomnak” – írja az LMP egykori miniszterelnök-jelöltje.

„Még 2014-ben fordultam közérdekű adatkéréssel az MVM Zrt.-hez Paks2 megvalósítási ütemterveinek kiadása ügyében. Az MVM döntés-előkészítésre hivatkozva megtagadta az adatok kiadását, amit egy általam indított perben a Szekszárdi Törvényszék is jóváhagyott. Ekkor az Alkotmánybírósághoz fordultam, ami négy év után meghozott, önmagának is ellentmondó ítéletében elutasította az alkotmányjogi panaszomat” – sorolja Szél.

„A kérdést elvi jelentőségére tekintettel nem hagyom annyiban. Strasbourghoz fordultam az ilyen ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező Karsai Dániel Ügyvédi Iroda segítségével. Bízom benne, hogy az EJEB – ahol hasonló panaszok sokszor sikeresek voltak és más ügyben magam is győztem már – ezúttal is igazságot szolgáltat” – zárul a közlemény.

Fenti gondolatok közkinccsé tétele után nem sokkal újabb közleményt adott ki Szél Bernadett „JAVÍTÁS!!!” címmel.

„A 2014 óta tartó pereskedésem végállomásaként azt kívánom elérni, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondja: a magyar állam jogszerűtlenül korlátozta, hogy az adófizetők megismerhessék a paksi bővítés ütemterveit” – áll a javításban.